Talán megúszhatja a forint - itt az új prognózis

Ismét csökkent a forintgyengülést várók aránya a ZEW-Erste friss felmérése szerint, ami akár jó jel is lehetne a magyar deviza számára. A nyár eleji optimizmus elpárolgott a magyar részvényekkel kapcsolatban.
Napi.hu, 2014. július 17. csütörtök, 17:10

Ahogy szép lassan távolodik az euró árfolyama a 300 forintos szinttől, úgy csökken a magyar deviza további gyengülését váró szakértők aránya - ez derül ki a német ZEW intézet és az Erste Bank közös felméréséből. A friss felmérésben összesen 75 régióval foglalkozó alapkezelőt és pénzügyi szakértőt kérdeztek meg, ezek nettó 1,61 százaléka gondolja úgy, hogy a magyar deviza féléves időtávon inkább gyengül. Ez enyhe csökkenés az egy hónappal ezelőtti 20,6, s jelentősebb a két hónappal ezelőtti 29 százalékos értékhez képest. Az euró árfolyama eközben először 306, majd 310 forintra emelkedett.

Forintárfolyam és hangulat
Napi.hu

A magyar részvényekkel kapcsolatban viszont teljesen elpárolgott a nyár elején mért hatalmas optizmus. Akkor a felmérésben négyszer annyian vártak féléves időtávon BUX emelkedést, mint ahányan csökkenést, ez az arány mostanra 1,89-ra zsugorodott. A hangulatromlás nem a klasszikus módon történt, ugyanis egy hónap alatt mind az optimisták, mind a pesszimisták aránya emelkedett, igaz, az utóbbi táboré jobban. Míg júniusban még alig 12,5 százalék tippelt BUX esésre, addig ez az érték mostanra 30 százalékosra ugrott.

BUX index és hangulat
Napi.hu

Ez elvileg jó hír, mivel az 1,89-es érték elég alacsonynak számít a felmérés 7 éves történetében, s a BUX indexnél ez a hangulati felmérés rendszerint kontraindikátorként működött. Jó példa erre az idén márciusi állapot, amikor az év eleji optimizmus és esés után 1,66-ra csökkent a felmérés bull/bear hányadosa, azt a helyzetet akkor egy 2 000 pontot meghaladó BUX emelkedés követte. Pont emiatt egy hónapja a túlzott optimizmus miatt az index esése tűnt valószínűbbnek, s ez be is következett. Meg kel jegyezni, hogy a mostani érték azért nem számít extrémnek a felmérésben.

Az elmúlt egy hónapban a szakértőknek a magyar gazdaságról alkotott véleménye is sokat romlott. A jelenlegi helyzetet nettó 20,1 százalék tartja rossznak, ez 16,7 százalékos romlást jelent június elejéhez képest. A régiós rangsorban nálunk kedvezőtlenebb megítélést csak a horvát gazdaság kapott. A kilátások tekintetében is tapasztalható a hangulatromlás, már csak nettó 20,6 százalék tartja azt kedvezőnek, ami 12,8 százalékponttal alacsonyabb, mint egy hónappal korábban.

Az inflációs várakozások stagnáltak, nettó 33,3 százalék vár a jelenleginél nagyobb ütemet a hazai pénz romlásában, ez 2,2 százalékpontos emelkedés. a rövid távú kamatok csökkenésére egyre kevesebben számítanak, miközben a hosszabb kamatok esetében már egyértelműen az emelkedést valószínűsítők kerültek többségbe. A két érték nettó mínusz  13,4 százalék, illetve 27,6 százalék. Ez annyit tesz, hogy a rövid távú kamatok csökkenésére tippelők tábora 1,34 százalékkal múlja felül az emelkedést várókét, a hosszabb kamatok esetében pedig 27,6 százalékkal többen várnak emelkedést, mint csökkenést.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK