Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A forint viszont gyengülésnek indult Járai szavai és a régiós devizák hanyatlása nyomán, az euróárfolyam 248,30/40-ig kúszott. Az MNB adatai szerint a GDP arányában 7 százalékos lehet az idei hiány - derült ki egy a hírügynökségi tudósítóknak kiosztott jegybanki prezentáció anyagából. Járai Zsigmond jegybankelnök e prezentáció alapján tartotta meg mai tatabányai beszédét, melyben szólt a 4,7 százalékos kormányzati hiánycél jelentős túllépéséről is. Elképzelhetetlen, hogy az ország hivatalos fizetőeszköze már 2010-től az euró lehessen - mondta Járai, aki szerint az államadósság és költségvetési deficit rákos daganat a magyar gazdaságban. Tegnap bemutatta a kormány a jegybanknak a 2006-os költségvetési javaslatot, mely "semmilyen reformot" nem tartalmaz - tette hozzá. Akár leminősítés nélkül is megúszhatja Magyarország, ha a tervezett 2010-es dátumhoz képest késik az eurócsatlakozás - idézték hírügynökségek a Fitch Ratings egyik munkatársát. A Reutersnek nyilatkozó Ed Parker szerint az adósság-besorolás szempontjából a legfontosabb tényezők a költségvetés helyzete és a fiskális korrekció pályája. A Fitch egy jelentése nemrégiben 2011-et nevezte meg a legkorábbi reális eurózóna csatlakozási időpontnak Magyarország számára, és a Standard & Poor's "rendkívül optimistának" nevezte a 2010-es bevezetésről szóló kormányzati terveket. A Mol 750 millió eurós kötvénykibocsátásának fogadtatása a vártnál kedvezőbb lett, a befektetők a Reuters szerint mintegy 2 milliárd euró értékben jegyeztek az irányadó mid-swap hozam fölött 70 bázispontos felárral kibocsátott kötvényekből. A kibocsátási ár 99,561 százalék lett, a kötvény kamata 3,875 százalék, a visszafizetés napja 2015. október 5. A kedvező fogadtatásnál jelentős mértékben játszhatott szerepet, hogy a Molt korábban BBB mínusz, azaz a legalacsonyabb befektetésre ajánlott kategóriába sorolta a Standard and Poor's hitelminősítő. A kötvényeket bevezetik a Luxemburgi Értéktőzsdére. A Mol Rt. bejelentette, hogy kivonul a lengyelországi üzemanyag-kiskereskedelemből. A csoporthoz tartozó Slovnaft Polska S.A. előzetes szerződést írt alá a Lotos Paliwa társasággal lengyelországi kúthálózatának értékesítéséről. A lengyel Lotos-csoporthoz tartozó cég a tervek szerint a tranzakció keretében tizenkét töltőállomáshoz, két, fejlesztés alatt álló telephelyhez és esetlegesen tíz, franchise rendszerben üzemeltetett benzinkúthoz jut, Dél- és Közép-Lengyelországban. A Mol a lengyel üzemanyag-nagykereskedelmi piacon aktív marad, itt a Mol piaci részesedése 2004-ben meghaladta a 4,0 százalékot. Európában akarja felépíteni új autógyárát a Hyundai Motor - jelentette be a szöuli tőzsdéhez eljuttatott mai közleményében a legnagyobb dél-koreai autógyártó. A lehetséges helyszínek között van Csehország, más európai országokkal együtt - erősítette meg a közlemény, miután tegnap egy cseh lapban arról jelent meg hír, hogy a Hyundai már tárgyal a cseh illetékesekkel egy új üzem felépítéséről. Vállalati források szerint Csehország mellett Lengyelország és Magyarország is szóba került lehetséges helyszínként. Az új gyárból valószínűleg évente 300 ezer autó kerülne ki, azt még nem tudni, milyen modellekről van szó. Egymás után épülnek az üdülőnek álcázott luxuslakások a Római-parton, ahol pedig - mivel a Duna hullámterén található - törvényesen nem lehetne lakóházat építeni - írja a Magyar Hírlap. Az építési hatóság tud a törvénytelen eljárásról, de tehetetlen. A beruházók arra számítanak, hogy a Duna-parton épül meg a régóta ígért védgát, így felértékelődnek az ottani ingatlanok. Könnyen lehet ugyanakkor, hogy zátonyra fut a remélt ingatlanbiznisz. Az időközben elkészült tervek szerint ugyanis elképzelhető, hogy a régen várt gát nem a Duna partján áll majd, hanem mobil gátat helyeznek üzembe. Ez vagy egy-két méterre a vízparttól, vagy a jelenlegi fővédvonal helyén, a Királyok útján állhatna. Ez lényegesen olcsóbb megoldás lenne, viszont nem védené a Római-parti villákat. A Sanyo Electric idei vesztesége sokkal nagyobb lesz a korábban előrejelzettnél - jelentette be a Magyarországon is jelen levő japán elektronikai cég. A márciussal véget érő üzleti év egészére most 140 milliárd jen (1,24 milliárd dollár) nettó veszteséget várnak, szemben az előző prognózisban szereplő 92 milliárddal. Az üzemi nyereségre adott becslést 72 százalékkal 28 milliárd jenre vágták vissza. A japán vállalat még júliusban bejelentette, hogy 14 ezer munkahelyet megszüntet - emlékeztetett a Reuters - , ez a globális állomány 15 százaléka. A Sanyo Magyarországon is jelen van, dorogi üzemében egyebek közt légkondícionáló berendezéseket gyártanak. A tervezett létszámcsökkentés kétharmadát jővő januárig végrehajtják majd. A második negyedévben 12 éve nem látott lanyha tempóban teljesített a brit gazdaság. A brit nemzeti statisztikai hivatal felülvizsgált adatai szerint a második negyedévben mindössze 0,5 százalékkal nőtt a szigetország bruttó hazai terméke (GDP). Ez a szám megegyezik a korábban publikálttal, ám az éves indexet lefelé korrigálták, 1,8 százalékról 1,5-re, ami 1993 első negyedéve óta a legkisebbnek számít. A lakossági fogyasztásra vonatkozó, 0,2 százalékos gyarapodásról szóló adatot ugyanakkor 0,4 százalékra módosították. Az üzleti év augusztussal zárult első háromnegyedében - éves összevetésben - 14 százalékkal 43,3 milliárd svéd koronára (4,6 milliárd euró) emelkedett a svéd Hennes & Mauritz divatcég árbevétele. A harmadik negyed 15,2 milliárdos (1,6 milliárd euró) forgalmat hozott, ami 18 százalékos növekedésnek felel meg. A június-augusztusi időszak 3,32 milliárd koronás (353 millió euró) nyeresége 36 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, de jobb lett az elemzői várakozásnál is. A kilenchavi, 9,26 milliárdos profit pedig 33 százalékos növekedést takar. A kínai gyártású ruházati termékekre kiszabott új EU-s importkvóta ugyanakkor megnehezítette a divatóriás beszerzési folyamatát. A korlátozás rövid távon kedvezőtlenül befolyásolhatja a nyereséget, ám hosszabb távon nincs szó ilyen hatásról - közölte a cég.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!