Az összeurópai FTSEurofirst 300 index ugyancsak majdnem 1 százalékkal jutott följebb a nap folyamán, így 1070,5 ponton, 2008. októbere óta nem látott magasságban állt a kereskedés végén.

A legnagyobb nyertesek között voltak a nyersanyagcégek részvényei és a banki papírok, részben az Amerikából érkező hírekre.

A délután közzétett adatok szerint az USA-ban a vártnál nagyobb mértékben estek a termelői árak februárban, ami az inflációs félelmek csillapulását hozhatja; ezen fölül támogatta a drágulást a Federal Reserve keddi bejelentése is, miszerint "egy kiterjesztett időtartamig" nulla közelében hagyják az amerikai kamatszintet.

Az egyes társaságok között kiemelkedően teljesített az UniCredit, miután a várt veszteség helyett meglepetésre nyereséget jelentett a tavalyi utolsó negyedről.

Az Ericsson ugyanakkor nagyobb gyengüléssel zárt, nyilván annak hatására is, hogy a Merrill Lynch leminősítette a távközlési eszközöket gyértó társaságot.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!