Korrekciós nap volt az európai börzéken. A BÉT-en alacsony forgalom mellett, a Mol kivételével csökkentek a vezető részvények árai. A Richterre két leminősítés is érkezett, de a magyar gyógyszeripari részvény stabil maradt, "olcsón megúsztuk" - mondta Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója az MTI-nek.

A BUX-index kis mértékű mínuszban zárta a napot, az átlagos napi forgalom feléért kereskedtek - közölte Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője az M1-en. A Mol és a Richter papírjainak árfolyama stabil maradt. Az utóbbi papír annak ellenére stagnált, hogy egy nagy londoni és egy nagy amerikai befektetőház is csökkentette a magyar gyógyszeripari részvény célárát.

A Mol ára nem változott, 13 700 forintot ért, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 35 forinttal, 0,58 százalékkal 5965 forintra csökkent, forgalmuk 2,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal 393 forintra esett, forgalma 490,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 2 forinttal, 0,04 százalékkal 5043 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!