Az első hét kategóriában statisztikai adatok alapján születtek meg az eredmények, további négy kategóriában független szakmai zsűri döntött. Az év tőzsdei kereskedő cége az azonnali piacon és a származékos piacon egyaránt az Erste Befektetési Zrt. lett, az árupiacon pedig az IKR-Bróker Kft. A legnagyobb forgalmat elért kibocsátó címe és egyben a legnagyobb forgási sebességű részvény az OTP-é, az év legnagyobb részvényár-emelkedést elért kibocsátója pedig az Egis. A legdinamikusabban fejlődő adatszolgáltató az Erste Befektetési Zrt., a tőzsde médiadíját Juhász Éva kapta az MTI-től. A Tőzsde Csapata az RFV lett, amiért 1998 óta az első másodlagos részvénykibocsátást végrehajtotta, az év tranzakciója pedig az OTP Alapkezelő 10 százalékos tulajdonszerzése volt az RFV-ben. Végül a hazai magánbefektetőknek jelképes díjat adtak, amiért a részvények arányát 7,42 százalékra emelték portfóliójukban, és aktív és tudatos piaci részvételt tanúsítottak az utóbbi másfél évben. Megduplázódott a hazai magánszemélyek aránya a tőzsdei cégek tulajdonosi körében, és négyezerről tizennégyezerre nőtt a real time (valós idejű) tőzsdei adatszolgáltatást igénybe vevők száma az országban. Az utóbbi idő legvitatottabb kérdésével kapcsolatban a tőzsde elnöke, Patay Mihály kiemelte, hogy az új kereskedési rendszer cseréjénél konszenzusra törekszik minden piaci szereplővel.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!