Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A New York-i tőzsdemutatók közül az elmúlt napok nyereségéből egy keveset visszaadva, a DJIA 0,3 százalékkal lejjebb 10535 ponton, míg az S&P 500 0,2 százalékos veszteséggel 1227 ponton zárt. Hasonló mértékben változott a Nasdaq értéke is, itt a kereskedés végén 2155 ponton állt az index A szeptemberi beszerzési menedzserindex tanúsága szerint az amerikai feldolgozóipari termelés a vártnál lendületesebben nőtt szeptemberben úgy, hogy a mutató árakra vonatkozó komponense valósággal elszállt. Mindez azok álláspontját erősítette, akik szerint a Federal Reserve kitart kamatemelési tervei mellett. Az olajpapírokat az energiahordozó árfolyamával együtt az küldte lejtőre, hogy egy kormányhivatalnok közölte: szükség esetén megnyitnák az USA vésztartalékait. Az Alcoa alumíniumipari óriás részvényei szintén a vesztes oldalra kerültek, miután a UBS befektetési bank csökkentette a papírok célárfolyamát. Az autóipar nagyágyúi az érdeklődés középpontjába kerültek, elkezdtek ugyanis szállingózni az első jelentések az amerikai gépjárműeladások szeptemberi alakulásáról. A DaimlerChrysler (DC) például 4 százalékos forgalomnövekedésről számolt be, míg a Ford éves szinten 20 százalékos zuhanást produkált. A Nasdaqon a félvezetőszektor volt a sztár, miután iparági adatok szerint a globális chipeladások augusztusban 3,2 százalékkal emelkedtek. A techmutató emelkedését segítette a Sun Microsystems Inc. is, a hardvergyártó kurzusa azért emelkedett, mert a Google interenetes keresőmultival közös projekt bejelentésé várható a cégtől. Jól teljesítette tegnap a memóriagyártó Lexar is, miután egy bírósági döntés nyomán a Toshiba 465 millió dollárt fizet majd a cégnek üzleti titok megsértése címén.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!