Teljes vezetésváltást hoznak az ünnepek a BÉT-en

Valószínűleg karácsony előtt megtarthatja a teljes vezetésváltást hozó közgyűlését a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Zrt. - tudta meg a Napi.hu.
Korányi G. Tamás, 2015. november 26. csütörtök, 11:35
Fotó: Napi.hu

A december 18-án záruló héten reméli megkapni az MNB a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyét a tőzsde osztrák kézben lévő 68 százalékos pakettjének megvásárlásához - értesült jegybanki forrásból a Magyar Idők. Ezután kerülhet sor az új tőzsdei vezetés megválasztására.

A Napi.hu értesülései szerint a tőzsde jelenlegi igazgatósága a jövő héten hívhatja össze az új közgyűlést a karácsonyt megelőző napokra. A BÉT és a Wiener Börse-ÖKB konzorcium közötti szerződés hatályba lépési feltétele a GVH-engedély megszerzése, ez pedig minden bizonnyal tartalmazza a bécsiek által jelölt igazgatósági és fb-tagok lemondását, így indokolt lesz a személyi kérdések napirendre vétele.

Az MNB mai szavai nyomán immár bizonyosnak tűnik, hogy Michael Buhl, a bécsi tőzsde elnökének lemondásával Nagy Márton MNB-alelnök lesz a Budapesti Értéktőzsde modern kori történetének kilencedik elnöke (ha pedig az 1864-es alapítástól számolunk, a tizenhetedik elnök), aki megtartja jegybanki tisztségét is. A bécsiek által a tőkepiacon kívülről "hozott" fb-elnök, Dezső Attila ügyvéd helyét az osztrák pakett megvételét célzó tárgyalásokban jelentős szerepet játszó másik MNB-alelnök, Gerhardt Ferenc foglalhatja el.

A BÉT elnökei 1990 óta
IdőszakElnök
1990. június -1995. februárBokros Lajos
1995. április - 1996. áprilisSzáz János
1996. április - 1998. júniusJárai Zsigmond
1998. szeptember - 2002. áprilisSimor András
2002. április - 2004. júniusJaksity György
2004. június - 2008. júniusSzalay-Berzeviczy Attila
2008. december - 2011. szeptemberPatai Mihály
2011. november - 2015. decemberMichael Buhl
Forrás: BÉT

A tőzsde operatív vezetése is változik. Az 1990-es alapítástól a tőkepiacon tevékenykedő Katona Zsolt, a BÉT jelenlegi vezérigazgatója - akinek három és fél éves működéséhez fűződik egyebek mellett a Xetra-átállás sikeres lebonyolítása - a hírek szerint nem folytatja munkáját. Posztját Végh Richárd, az MNB piacfelügyeleti igazgatója veszi át. Végh - Balogh Ádámhoz hasonlóan - a jegybankos csapat legfiatalabb generációjához tartozik, ám egyetem után a tőzsdén kezdett, így rendelkezik tapasztalatokkal az intézmény működéséről.

A Keler Zrt.-t az 1993-as alapítás óta elnökként vezető Lantos Csaba továbbra is betölti az igazgatóság elnöki tisztét, az MNB a hírek szerint a Keler feletti teljes befolyás megszerzése ellenére sem tervez változást az elszámolóház élén.

A tőzsde következő öt évre szóló új stratégiáját már az új vezetés hivatott kidolgozni a következő két hónapban. E munkában a most felálló tanácsadó testületre számíthat, amelynek tagja a tőzsde több korábbi vezetője - így például Hardy Ilona, a BÉT első vezérigazgatója is.

Az MNB számít a legnagyobb brókerházak, bankok mellett a nagyobb kibocsátók együttműködésére is. Az elmúlt napokban többükkel tárgyaltak arról, hogy a december végétől megnyíló - a 75 százalék feletti tulajdonszerzés miatt törvényben szabályzott - eladási lehetőség ellenére ne váljanak meg tulajdonrészüktől. A hírek szerint erre az OTP és a Mol hajlandónak is mutatkozik, hiszen e két óriás számára a pakettjükért kapható 500, illetve 400 millió forint elhanyagolható összegnek számít.

A három idén megbukott brókercég közül a Quaestor 1,9, a Hungária Bróker 1,2, a Buda-Cash 0,1 százaléknyi BÉT-részvényt hagyott a felszámolókra. Ezekért az MNB (a 3550 forintos árral számolva) összesen 365 millió forintot fizethet, ami - bár csak csepp a tengerben a három brókerház 200 milliárd feletti hiányához képest- kifejezetten nagy tétel az egyéb megmaradt vagyonelemekhez viszonyítva.

A tőzsdén működő bankok, brókerházak közül már csak a KBC Securities (5,2 százalék), a Concorde  4,2 százalék), az ING (2,3 százalék) és a Sberbank (0,6 százalék) rendelkezik a jelképesnél több tőzsderészvénnyel.

(A szerző a BÉT Zrt. részvényese.)

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

ptiszai, 2015.11.26 13:57

Matolcsy majd a hasznot elküldi a 6 alapítványának az egyikébe.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bulemia, 2015.11.26 12:52

@TrombiJoe:

Az illiber terjeszkedik.

Kétharmados törvény még nincs erről?

Ja, most nincs kétharmad. Fenébe!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

TrombiJoe, 2015.11.26 12:32

Csálészem beosztottja marad az új, "független" tőzsdeelnök, a kézivezérlés így biztosított...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html