Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A hangulatot jól mutatja, hogy még a 3 százalék feletti mínuszban kezdő orosz piac is vaskos pluszban tudott zárni, nem beszélve a DAX-ról, amely szintén jelentős mínuszból indulva 3 százalékos plusznál járt a BÉT zárásakor. Ehhez képest a BUX csak pillanatokra tudott pluszba lendülni, s végül egy százalékos (165 pontos) csökkenéssel 16700 ponton zárt, ezzel egyedüliként piroslottunk az emelkedő piacok zöldellő tabelláján.

A forgalom megközelítette a 17 milliárd forintot, ami manapság nem számít alacsonynak. A piacot támogathatta volna a forint mozgása is, az euróval szemben 304-ig süllyedt a jegyzés a reggeli 307-308-as szintekről.

Az OTP papírjai 3250 forinton fejezték be a napot, 2,11 százalékos csökkenéssel, jóllehet a jelentősen enyhülő légkör a Bankszövetség és a kormány között akár nagyobb pluszt is indokolt volna a bankpapír piacán, hiszen megszűnt a végtörlesztés korlátlan kiterjesztésének veszélye.

A Mol-t is elintézték a végére: az olajpapír napközben 16400 felett is forgott, de zárásra 15810-re kalapálták vissza, ez másfél százalékos gyengülés. A Magyar Telekom változatos pályát írt le, volt egy százalék feletti mínuszban is, de zárásra 2,4 százalékos pluszba került, 519 forinton állapodott meg. A Richter egy százalékkal 35300-ra esett, hasonlóan az Egishez, amely 17800-on zárt.

Nagyobb mínuszba került az Állami Nyomda és az E-Star, előbbi 4,8 százalékkal 633 forintra esett, az E-Star pedig 5650-en zárt, ami 4,2 százalékos csökkenés.

Az emelkedő papírok közül a 224 forintra, 15 százalékos felfüggesztési limitig ugró EstMédia valamint a 9 százalékkal 284 forintra dráguló Synergon emelhető ki.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!