Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Három hónapos kedvezőnek tekinthető tendencia szakadt meg a forint megítélésében a német ZEW intézet és az osztrák Erste Bank közös felmérése szerint. A friss, augusztusi felmérés adatai szerint ugyanis a régióval foglalkozó pénzügyi szakértők és portfóliómenedzserek körében nőtt a féléves időtávon gyengébb forintárfolyamot prognosztizálók aránya. Az augusztusi körkérdésben a megkérdezettek nettó 28 százaléka gondolta úgy, hogy fél év múlva a jelenleginél magasabb euróárfolyamra lehet számítani a forint ellenében, ez 11 százalékpontos romlást jelent a júliusi adatokhoz képest.

A megelőző hónapokat még lassú javulás jellemezte. Ahogy az euró árfolyama távolodott felfelé a 300 forintos szinttől, a felmérésben úgy emelkedett az erősebb forintárfolyamot prognosztizálók aránya, a mostani visszaeséssel azonban ismét olyan rossz lett a magyar deviza kilátásairól alkotott vélemény, mint május közepén, akkor azonban az euró árfolyama még csak 303 forint körül tartózkodott.

Bár hangulati felmérésről lévén szó, a szélsőségesen alacsony vagy magas értékeket illene inkább kontraindikátorként kezelni, azonban ennek a felmérésnek a hétéves története ezt nem támasztja alá. Romló megítélést rendszerint gyengülő árfolyam követett. A forintnál rosszabb kilátásokkal a felmérés szerint jelenleg a horvát kuna és a török líra rendelkezik a régiós devizák közül.

Forintárfolyam és hangulat
Kép: Napi.hu


Nem nagyon változott a magyar gazdaság jelenlegi helyzetének megítélése eközben a szakértők körében. (A felmérést a meglepően jó második negyedéves GDP-adat előtt végezték. A szerk.) A megkérdezett 65 szakértő közül egy sem volt, aki azt jónak nevezte volna, a túlnyomó többség szerint inkább elfogadhatóként lehet jellemezni azt (81,5 százalék), s 18,5 százalék szerint az kifejezetten rossz. Ezzel az utolsó előtti helyet sikerült elérni a régiós rangsorban, csak a horvát gazdaság kapott ennél alacsonyabb pontszámot. Szomorú, hogy kilátások tekintetében sem állunk jól. A szakértők csak nettó 7,1 százaléka szerint javul féléves időtávon a magyar gazdaság helyzete, ennél rosszabb pontszámot csak Törökország kapott.

Nem túl jó a magyar részvénypiac megítélése sem, ez azonban a forintról alkotott véleményekkel szemben akár jót is jelenthet. A BUX index várható alakulására adott előrejelzéseknél ugyanis rendszerint működött az elmúlt években a kontraindikátor jelleg, ha túl sokan vártak emelkedést, akkor az a drágulás kifulladását szokta előre jelezni. Ha viszont túl pesszimista volt a hangulat, az gyakran pozitív fordulatnak ágyazott meg. A friss adatok szerint jelenleg a szakértők 42,3 százaléka vár féléves időtávon BUX emelkedést, s 26,9 százalékuk csökkenést. Ezzel a felmérés bull/bear hányadosa 1,6 alá csökkent, ami már a pesszimista szélsőséghez áll közelebb. Tekintve, hogy az index jelenleg az elmúlt években megszokott 16 000 - 19 500 pontos sávjának alsó felében jár, ez inkább pozitív előjelnek tekinthető.

BUX index és hangulat
Kép: Napi.hu



Az inflációs várakozások nem változtak érdemben július óta. A megkérdezettek nettó 30,7 százaléka várja az infláció gyorsulását féléves időtávon, ez minimális változást jelent.

Záródni látszik viszont a kamatvárakozásokat jellemző olló, miután az MNB bejelentette, hogy kamatcsökkentési ciklusának végére ért. A rövid távú kamatok tekintetében most már enyhe többségbe kerültek az emelkedést váró szakértők (7,7 százalékponttal magasabb arányuk, ez 20 százalékpontos emelkedést jelez), s közben meredeken zuhant a hosszú hozamok emelkedését várók aránya, nettó 23 százalékra a júliusi 38 százalékról.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!