Dave Morton egy nappal azt megelőzően csatlakozott a Teslához, mint vezető könyvelő, hogy Elon Musk, a cég vezére (fenti képünkön) a Twitteren bejelentette: kivezetné a vállalatát a tőzsdéről 420 dolláros részvényenkénti árfolyamon - írja a Portfolio.hu a Bloombergre hivatkozva.

Morton szerint ezt követően akkor médianyilvánosságot kapott a Tesla és úgy felgyorsultak a cégen belül az események, hogy azok messze meghaladták a várakozásait. Ezért újra kellett értékelnie a jövővel kapcsolatos terveit és a távozás mellett döntött. Morton ugyanakkor leszögezte, nagyon hisz a Teslában, annak küldetésében, jövőjében és nem volt nézeteltérés a cég menedzsmentje és közte.

Morton alig egy hónapot bírt ki a vállalatnál, valószínűleg ez is szerepet játszott abban, hogy a befektetők adni kezdték a Tesla papírjait - jegyzi meg a Portfolio.hu.

Majd következett az újabb hír, amely begyorsította az árfolyam esését: Gabrielle Toledano, a vállalat hr-vezetője is bejelentette: nem tér vissza a Teslához a szabadságát követően.

A Marketwatch szerint pénteken a Tesla árfolyama a kereskedés elején 10 százalékos mínuszban is járt, közép-európai idő szerint este fél hét körül 6,6 százalékos veszteségben állt.

A Portfolio arra is rámutat ugyanakkor, hogy a mostani árfolyamesésben az is szerepet játszhat, hogy a sikeres short-befektető, Andrew Left beperelte a Teslát és vezérigazgatóját. Szerinte Elon Musk azért találta ki a már azóta elvetett részvény-kivezetési tervet, hogy "megégesse" azokat a befektetőket, akik a Tesla árfolyamának esésére fogadtak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!