Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Tesla az elmúlt 10 év talán legnagyobb sikertörténete volt, a részvény árfolyama az egy évvel ezelőtti csúcsig a 200-szorosára emelkededett, a társaság a világ legnagyobb tőzsdei cégei közé került, a főtulajdonos Elon Musk pedig ezáltal a világ leggazdagabb embere lett. A magas ár kétségkívül óriási növekedést árazott: évi 10, de inkább 20 millió autó gyártását és értékesítését, az iparágban szokásosnál magasabb profitmarzs mellett.

Technológiai cég 

A termelés tavaly gyorsan nőtt, bár éppen csak, hogy elérte az egymillió darabot, miközben a cég erősen nyereséges lett, így nem tűntek teljesen irreálisnak a várakozások. A magas értékeltség kialakulásában szerepet játszott az is, hogy a befektetők inkább technológiai cégként, mint autógyárként tekintettek a Teslára, és tech szektor vezette a 2009 óta tartó, igen hosszúra nyúlt emelkedő trendet.

Az emelkedő trend, vagyis a bikapiac azonban nagyjából egy éve véget ért, ami teljesen érthető annak fényében, hogy a piacra áramló ingyenpénz elapadt. A nulla közeli jegybanki alapkamatok a megjelenő infláció hatására emelkedni kezdtek, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed pedig beszüntette a havi 120 milliárd dolláros eszközvásárlási programot, majd pedig megkezdte az ennek során a piacra bocsátott pénz visszavonását, ami jelenleg havi 95 milliárd dolláros ütemben zajlik. Márpedig, ahogy André Kostolany, a múlt század híres, magyar származású tőzsdei guruja fogalmazott: a pénz élteti a tőzsdét, mint forrás a patakot. 

Zuhanásba váltott

Az elmúlt egy évben a vezető technológiai részvények, mint az Apple, a Microsoft vagy a Google nagyjából 30-40 százalékkal estek vissza, némelyikük, mint a Facebook-anyavállalat Meta, vagy a Netflix jóval nagyobbat is. A Tesla kezdetben viszonylag jól tartotta magát, nagyjából a piaci átlagnak megfelelően gyengült, azonban az őszi hónapokban felgyorsult az esés, és a tavaly 400 dolláron tetőző árfolyam immár megfeleződött.
Az utóbbi hetekben folytatódott az eladói nyomás, az ár 150 dollár lett, így a papír értékének több mint 60 százalékát vesztette el, egyúttal több mint két éves mélypontra került.
A felgyorsult esést sokan azzal magyarázzák, hogy miután Musk megvásárolta a Twittert, figyelmét a közösségi média vállalat köti le botrányoktól sem mentesen, és ez nem tesz jót a Teslának. Ugyanakkor, ha a Tesla a várt remek számokat hozná, gyorsan növekedne, már nem feltétlenül lenne meghatározó Musk egyéb tevékenysége, hisz egy adott részvény árfolyamát erősebben meghatározza a cég helyzete, mint a főtulajdonos hóbortjai. A nagy emelkedés időszakában a piac mindent elnézett neki, pedig akadtak akkor is botrányos ügyei.

A konkurencia

A meghatározóbb az lehet, hogy a Tesla jelenlegi helyzetben nem biztos, hogy fenn tudja tartani az elektromos autó iparágban azt a különleges pozíciót, amit az Apple a telefonok piacán, vagyis a versenytársakhoz képest sokkal nagyobb profitmarzsot a márka presztízse okán. Az autó egy sokkal nagyobb kiadás, mint egy telefon, így ha a konkurencia megjelenik, és versenyt teremt, könnyebben elhódíthatja a vásárlókat.

Márpedig az utóbbi időben a hagyományos autógyártók is felfuttatták az elektromos autók fejlesztését és gyártását, hisz pontosan tudják, hogy ez lesz a jövő, a belsőégésű autók napjai meg vannak számlálva. A Tesla csak akkor tudná fenntartani különleges helyzetét, ha hosszabb távon is többet tudna nyújtani a versenytársaknál, és ezt eddig leginkább az önvezető autó fejlesztésétől várták, azonban az áttörés nem mutatkozik egyelőre ebben a szegmensben.

Mégis csak egy autógyár?

A Teslát a piac eddig sokkal magasabban árazta a piac, mint általában az autógyártókat, amit az is mutat, hogy az árfolyamcsúcson a cég többet ért, mint a többi autógyártó együttvéve. Azonban,
ha a konkurencia megszorongatja a vállalatot, akkor a Teslát is óhatatlanul elkezdik autógyártóként árazni,
és ebben az esetben a céget a Toyotával és a Volkswagennel lehet összemérni, feltéve, hogy a gyártott mennyiség felfut ezen cégek szintjére.

Ehhez azonban még fel kell futnia a gyártásnak évi 10 millió darab közelébe, viszont a növekedés az idei évben lelassult a várthoz képest, elsősorban a kínai gyár nehézségei miatt, melyeket a zéró-covid politika okozott. A harmadik negyedévben a cég 365 ezer autót gyártott, így az éves termelés jelenleg másfél millió darab körül van, miközben korábban Elon Musk nem zárta ki, hogy idén megközelíthetik a kétmillió darabot is.

Kép: Stooq
A részvény gyengélkedése így fundamentálisan megalapozottnak tűnik, persze nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Elon Musk a múltban már végrehajtott néhány bravúrt nem csak a Teslánál, hanem űrcégénél is, amely kifejlesztette a többször indítható, az űrhajókat és műholdakat feljuttató rakétákat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!