Tavaly nyáron 185 dollár alatt érte el mélypontját a Tesla-részvények jegyzése a tőzsdén, a cég harmadik negyedéves gyorsjelentését követően azonban megtáltosodott a papír.

Az ok az volt, hogy a szkeptikusokra rácáfolva a július-szeptemberi időszakban nyereséget sikerült végre elérnie a cégnek. Erre már volt példa a Tesla megalapítása óta, arra azonban a kommentárok szerint nem, ami a negyedik negyedévben történt, ekkor ugyanis már két egymást követő negyedévben sikerült pozitív eredményszámokat felmutatnia a társaságnak.

Majdnem 1000 dollárnál

Az árfolyam kilőtt,  s február negyedikén arra a hírre, hogy a Panasonic Tesla igényeire alapított amerikai akkumulátorgyára végre nyereséges lett az autógyártó felfutó termelésének köszönhetően, a kurzus elérte a 968 dollárt is, majd innen esett vissza. Bár az árfolyam azóta jelentősen korrigált, azonban a mostani 774 dolláros szint így is több, mint négyszerese a nyár közepén beállított mélypontnak. A február eleji árfolyamcsúcs egyébként jó eséllyel a short zárásoknak volt köszönhető, s a nap nagy forgalma, valamint a kialakult technikai alakzat azt valószínűsíti, hogy a rövidtávú emelkedő hullám egyelőre kifulladt a részvényben.

Vannak persze ellentétes vélemények is, az S3 Partners nevű pénzügyi elemzőcég Reutersnek nyilatkozó szakértője szerint ugyanis a short pozíciókról szóló statisztikák nem azt mutatták, hogy jelentősen csökkent volna a Tesla-részvények esésére nyitott állomány nagysága. A Fundstrat Advisors szakértőinek a tippje eközben inkább az volt, hogy a Tesla-részvényeket alulsúlyozó alapkezelők próbáltak meg nagy tömegben beszállni a papírba, amiből eddig túl sokat birtokoltak.

Logikus kérő lehet a Google?

Bár a nagy befektetési bankok szakértői jellemzően a mostaninál alacsonyabb célárakat határoztak meg a Tesla-részvényekre, s azokat is csak késve emlegették, vannak azért a piacon olyan elemzések is, amelyek a mostaninál is jóval magasabbra teszik a papírok várható árfolyamát. Kedden a Forbes magazin online változatán jelent meg egy elemzés, amely szerint teljesen racionális lépés lenne a Google részéről, ha akár a jelenlegi piaci árfolyam duplájáért, részvényenként 1500 dollárért felvásárolná a Teslát. Az elemzés szerint ez a tranzakció mintegy 270 milliárd dollárra értékelné az autógyártó céget, azonban ennek köszönhetően a Google (azaz anyavállalata az Alphabet) piaci kapitalizációja a jelenlegi ezermilliárd dollárról 2,5 ezer milliárd dollárra nőhetne.

Az elemzés meglehetősen optimista a Tesla piaci kilátásaival kapcsolatban. Úgy vélik, az autógyártó idén immár 500 ezer darab fölé emelheti gyártókapacitásait és eladott autói számát is. Ha sikeresen tudna kimozdulni a luxusautó szegmensből, akkor az anyag szerint 2025-re már 2,7, 2030-ra pedig 8 millió autót értékesíthetne az elektromos autókat gyártó vállalat. Az anyag szerint eközben a cégnek egyre nagyobb bevételei származhatnak majd a teljes önvezetést lehetővé tévő szoftverjének értékesítéséből is.

A Google számára szerintük azért lenne logikus a lépés, mivel a társaságnak folyamatosan növelnie kellene bevételeit, s az évente 90 millió egységre rúgó autópiac erre jó terepe lehet. A cég ezenfelül a szoftverértékesítésben is érdekelt, s a Tesla a vezetőszoftverek területén vezető szereplőnek számít.

Irány a 7000 dollár?

Korábban napvilágot látott ennél meredekebb célárat kitűző értékelés is. A Reuters szerint az Ark Invest befektetési cég január 31-i anyagában azt írta, arra számítanak, a Tesla-részvények árfolyama 2024-ig elérheti a 7000 dollárt is.

Ez 1300 milliárd dolláros piaci kapitalizációt jelentene a mostani részvényszámmal számolva. Az Ark ezt arra alapozta, hogy a Tesla addigra már jelentős méretű, önvezérlő robottaxit értékesíthet.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!