Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Erősítette a cég árfolyamát az is, hogy az amerikai értékpapírpiaci felügyelet (SEC) és a befektetők megtévesztésével megvádolt Elon Musk a hétvégén megállapodott abban, hogy Musk lemond a vállalat elnöki tisztségéről, de ő marad a vezérigazgató, valamint fizet 20 millió dolláros bírságot a tőzsdei kivezetésről szóló, az árfolyamot erősen megmozgató váratlan Twitter-bejegyzéséért.

Az Electrek autóipari szakmai hírportál hétfőn, már a New York-i tőzsde nyitása után hozta nyilvánosságra jól értesült forrásokra hivatkozva, hogy a Tesla 53 ezer Model 3 szedánt gyártott a harmadik negyedévben.

A Tesla augusztusban 50-55 ezer Model 3 gyártásával számolt a július és szeptember közötti három hónapra. Az idei második negyedévben a "közepes árkategóriájú" tömegterméknek szánt modellből jóval kevesebb, 28 578 készült.

A fotó forrása: Scott Olson/GETTY Images North America/AFP.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!