Ivan Vrdoljak, a horvát tárgyalódelegáció vezetője azt is mondta őszintén bízik benne, hogy meghallgathatják a Mol egyértelmű álláspontját a további lépésekről a harmadik tárgyalási fordulón, ahova bízik benne, hogy a magyar kollégák el fognak menni - írja az mti-eco.

A gazdasági miniszter szerint Horvátország véleménye világos: ebben a vitában a horvát törvényeket kell betartani, és az INA két fő részvényesének (a Molnak és a horvát államnak) "harmonizálniuk" kell a véleményüket az INA stratégiai energetikai érdekeiről, hogy azok összhangban legyenek Horvátország energiastratégiájával. A minisztert megkérdezték, hogy mi a véleménye a horvát sajtóban terjedő hírről, hogy a horvát kormány felajánlotta az INA igazgatótanácsának elnöki posztját a Molnak, de vétójogok nélkül. Vrdoljak nem kommentálta az értesüléseket.

A Mol elnök-vezérigazgatója Hernádi Zsolt ellen - akit Ivo Sanader vesztegetési ügyével kapcsolatba hozva a horvát ügyészség nemzetközi elfogatóparanccsal üldöztet - időközben itthon pótmagánvádas eljárás indult. Ebben a Mol egy 2006-ban a cégtől távozott volt alkalmazottja a Mol vezért ugyancsak azzal vádolja, hogy csalárd módon kötött szerződést az INA-val és ő végülis emiatt szenvedett el 600 millió forintot meghaladó Mol részvénycsomagján többtízmilliós veszteséget, amikor a Hernádit negatív fényben feltüntető hírek 2008 elején előszőr megjelentek.

A felhozott vesztegetés nemzetközi kapcsolatban, jelentős kárt okozó csalás, valamint különösen jelentős vagyoni hátrány okozása vádak gyakorlatilag ugyanazok, amelyeket a horvátok is felhoztak Hernádi ellen. A Financial Times-ban ezzel kapcsolatban olyan hír is megjelent, amely azt taglalja, hogy egy esetleges Hernádinak kedvező magyar ítélet érvénytelenítheti a horvát elfogatási parancsot.

Ha ez így történne, az felgyorsíthatná a tárgyalási folyamatot a két fél között és bár azt nem lehet megmondani, hogy az INA sorsa hogyan dőlne el, a horvátok a nemzetközi körözés kiesésével egy komoly adut vesztenének. A Molt nem lehetne tovább Hernádi helyzetével zsarolni és az eddiginél sokkal nagyobb figyelmet kapna a Mol Nyrt. által kezdeményezett nemzetközi választott bírósági eljárás. Ezt az olajcég a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indította a horvát kormány ellen.

A szerző rendelkezik Mol részvényekkel

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!