A Budapesti Értéktőzsde indexe egész nap a negatív tartományban mozgott, napi minimuma pedig 17 502 forint volt, vagyis majd kétszázalékos mínuszt faragott le zárásra. Ebben nagy segítségére volt a tengerentúlról érkező munkanélküliségi adat, amely a vártnál sokkal kedvezőbb helyzetet tükröz. Ha még néhány percig tart a kereskedés, akkor talán emelkedéssel zárhatott volna a pesti börze, ahogyan a nagy nyugati részvénypiacok is sorra a pozitív tartományba kerültek délután az amerikai adat segítségével.

Az OTP Bank részvénye teljesített a legjobban a hét utolsó tőzsdenapján, ami azért is szép teljesítmény, mert délután kettő óra körül még masszív, több százalékos gyengülésben volt. Napi minimuma 4303 forint volt, innen emelkedett a 4498 forintos záróárig, ami mindössze 2 forinttal marad el a napon belüli csúcstól. A bankpapírral ismét 24 milliárd forint fölötti forgalomban kereskedtek.

Ugyancsak drágult a Richter, a 0,3 százalékos emelkedés 36 400 forintos árfolyamot eredményezett a nap végére. A Credit Suisse a bruttó profitrátára és az amerikai piacról származó nyereségre hivatkozva 28 093 forintról 36 230-ra emelte a gyógyszergyár részvényeire vonatkozó célárát.

Nagyobb mértékben csökkent viszont a Mol-papír, a 2,5 százalékos áresés után az olajpapír 13 400 forinton várja a hétfői nyitást. A Magyar Telekom részvénye is olcsóbb lett. Az árfolyam 1,3 százalékkal 680 forintig süllyedt, vélhetően nem függetlenül attól a hírtől, hogy a korábbi 830 forintról 810-re csökkentette a Magyar Telekom részvényeire vonatkozó célárát a Nomura Holdings elemzője.

Kiemelkedően jól teljesített az Egis, 4,5 százalékos drágulással 20 900 forintos árfolyamig jutott. A kisebb részvények között a Forrás-papírok árfolyama változott nagyobb mértékben, és a Konzum is 7 százaléknál nagyobbat gyengült, ám kötések alig születtek rájuk.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!