Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A telekomcég közleményben mutatta be a 2008. január 1-jével bevezetendő új irányítási struktúrát, melyben az egyes ügyfélszegmensek alapján határozza meg a cégcsoport működési modelljét. További részletekért kattintson ide.

Gyurcsik Attila, a Concorde elemzője elmondta, hogy az új struktúra kialakítása után kerül majd sor az átszervezésekre, és ennek kapcsán a létszámleépítésekre - melynek során a telekomcég több száz dolgozótól válhat meg. A költségcsökkentési tervek bemutatása a szakember szerint október-novemberre várható, így a konkrét számok ismeretében akkor lehet majd a profitra és az árfolyamra gyakorolt hatásal kalkulálni.

A Concorde egy augusztusi elemzésében számszerűsítette az átalakítások hatásait. A brókercég ebben az elemzésben alapvető feltételezésként 8 százalékos létszámcsökkentéssel számolt, ami mintegy 981 dolgozó elbocsátását jelentené. A társaság az elemző szerint még idén céltartalékot képez, amelyet az elbocsátott alkalmazottak végkielégítése indokol. Emiatt az idei évi adózás, kamatfizetés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) várhatóan 20 milliárd forinttal lehet alacsonyabb. Az elbocsátások a jövő évtől akár 10 milliárd forintos megtakarítást is jelenthetnek a cégnek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!