A nehéz időben bemutatott kiváló tejesítményt az élelmiszeripari cég tegnap közölt negyedéves gyorsjelentése alapozta meg. A cég egy akvizíciónak és a végrehajtott áremeléseknek köszönhetően 21 százalékkal tudta növelni árbevételét.(A növekményből 7 százalékot az áremelések okoztak). Ez azért fontos, mert azt jelzi, hogy a Kraft át tudta hárítani megemelkedett költségeit a vásárlókra. A társaság várakozásai szerint költségei 2008 átlagában 13 százalékkal emelkednek, főleg a magas gabonaárak miatt. Elemzők azonban arra figyelmeztetnek, hogy az áremelésekkel párhuzamosan a cég piaci részesedése csökken, így könnyen lehet, hogy a tegnapi piaci reakciók elhibázottak voltak, és a Kraft az átmeneti eredménynövekedés érdekében valójában a piaci részesedésére vadászó konkurenseknek kedvez.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!