A BUX a napot a pozitív tartományban töltötte, értéke a kereskedés végén 24 368 pont volt, amely 0,8 százalékos javulást jelentett. A forgalom alacsony volt, alig 9 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket. A blue chipek mindegyike a pozitív tartományban végzett, ám egyikük nyeresége sem haladta meg az egy százalékot. A vezető részvények közül a Mol jegyzése emelkedett a legnagyobb mértékben. Az egymilliárd forint értékben gazdát cserélő olajrészvény árfolyama a nap nagy részében egy szűk, mindössze 100 forintos sávban ingadozott. Az utolsó részvények 21 300 forinton cseréltek gazdát, amely közel egy százalékos felértékelődést jelentett. A kereskedés elején meredeken emelkedett az OTP kurzusa, a 8450 forintos szintnél azonban elakadt a lendület. A nap végén 8369 forinton állt a jegyzés, amely 0,7 százalékos drágulásnak felelt meg. A Richter 0,9 százalékkal 43 300 forintra, a Magyar Telekom 0,7 százalékkal 1062 forintra drágult. A kisebb papírok közül a Fotex és a Graphisoft Park drágult számottevően, előbbi 1,3 százalékkal 679 forintra, utóbbi 1,6 százalékkal 1005 forintra értékelődött föl. A bűvös 1000 forintos szint fölött forogtak a Rába-részvények, a jegyzés 1021 forinton állt nap végén, ami 1,8 százalékos felértékelődést jelentett. A BorsodChem 1,5 az Egis 0,6 százalékkal erősödött, miközben a Synergon 0,2 százalékot veszített értékéből.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!