A cégbírósági bejegyzést követően hivatalosan is Hun Miningra átnevezett Genesis keddi igazgatósági ülésén több témakörben is döntés született. Egyrészt ügyvédi javaslatra egyes részvényesek szavazati jogát az október 3-i megismételt közgyűlésen kizárta, más tulajdonosok tekintetében pedig a szavazati jogokat helyreállította (BÉT honlapján megjelent közlemény az érintettek kilétét nem részletezi).

A megismételt közgyűlésen viszont az IT-ülés folyományaként nem tárgyalják majd a GCM azon javaslatát, miszerint az igazgatóság leváltásával egyetemben értékesítsék a bánya-érdekeltségeket, illetve vegyék fontolóra a holland 6GMobile virtuális mobilszolgáltató felvásárlását. Indoklásként azt hozzák fel, hogy a társaság fő adósának számító (és tartozásai fejében behajthatatlan váltókkal támadó) GCM szavazati jogában korlátozott részvényesként nem is terjeszthette volna elő a napirendi pontot.

Ezen felül a társaság bejelentése szerint Zádorné Prazsák Gabriella és Kunovits Jenő, a társaság vezérigazgató-helyettesei szeptember 19-i hatállyal rendkívüli felmondással megszüntették munkaviszonyukat, ám a közlemény indoklást nem tartalmaz. (Mindketten régi motorosok voltak a cégnél, távozásuk a tevékenységet hosszú évek óta nem folytató vállalattól mindenesetre érdekes fejlemény.)

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!