A világtörténelem egyik legnagyobb arany-árfolyamzuhanását, valamint csalódást keltő kínai GDP-adatokat hozott a hétfő, így érthetően elment a kedve világszerte a befektetőknek a vásárlástól - a rossz hangulatra ráadásul kedvezőtlen amerikai adatok is érkeztek. A kínai számok miatt a globális növekedési modelljeiket is felülkellett vizsgálniuk az elemzőknek, az árupiacokon általánossá negatív korrekció pedig csúnyán lehúzta a bányavállalatok részvényeit. Egyes elemzők szerint az arany egy nap alatt 7 százalékos zuhanása azért is hozzájárult a részvénypiaci eséshez, mert egyes befektetők részvényeladással próbálták elkerülni a kényszerlikvidálásokat. Végül az összes jelentős európai részvényindex negatív tartományban zárt.

A londoni FTSE-100 0,6, a frankfurti DAX 0,4, a párizsi CAC-40 pedig félszázalékos eséssel zárt, míg a milánói FTSE MiB a sikeres lakossági kötvénykibocsátás dacára egy százalékot esett, a madridi IBEX-35 pedig 0,3 százalékos mínusszal úszta meg a napot. A legrosszabbul persze a nemesfém-bányavállalatok papírjai alakultak: a Fresnillo 15 százalékot, a Randgold pedig 8,3 százalékot vesztett értékéből. Az olajcégeknél is az eladók voltak az urak, és a hangulatra a leginkább érzékeny bankrészvények is estek, ám a defenzív szektorokat - például a gyógyszeripart - jellemzően vették. A Publicis nevű francia reklámvállalat gyorsjelentése csalódást okozott, a részvény több, mint 5 százalékot esett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!