A keddi Napi Gazdaság cikke

Hét szűk esztendő telt el a legutóbbi, tömegeket megmozgató nyilvános emisszió, az FHB piacra lépése óta, ám október közepén ismét részvényért állhatnak sorba a befektetők. A három évvel ezelőtt a magyar gazdasági élet ismert szereplői által alapított CIG Pannónia Biztosító részvényeinek tőzsdei bevezetéséről döntött, ezzel húszéves hiányt pótol.

A régi tőzsde 1864-es alapításától 1948-as bezárásáig a biztosítók részvényei (köztük a Pannónia elődjeként tisztelt Első Magyar Általános Biztosítóé) a bankpapírok mellett a parkett legfontosabb szereplői voltak, az új tőzsdére azonban már nem jutottak el a kivétel nélkül külföldi kézben lévő biztosítótársaságok papírjai.

A CIG Pannóniát már az alapítói kör is predesztinálta a tőzsdei jelenlétre, a cég felügyelőbizottságának elnöke Járai Zsigmond, a BÉT egykori elnöke, tagja Móricz Gábor, a Freesoft és a Concorde résztulajdonosa. (Lapunk főszerkesztője, Korányi G. Tamás a CIG Pannónia alapító részvényese, tulajdoni hányada 1,8 százalék.)

A CIG Pannónia részvényeit az Equilor Befektetési Zrt. forgalmazza, a részvények a kisbefektetők számára az MKB hálózatában jegyezhetők október 11-22. között, a nagybefektetők - 1 millió euró felett - pedig október 25-én könyvépítéses módszerrel tehetnek ajánlatot a kisbefektetői jegyzés során megmaradt részvényekre.

A társaság minimum 3 millió 335 ezer, maximum 10 millió 850 ezer darab, egyenként 40 forint névértékű részvényt bocsát ki, amelyhez járul a régi tulajdonosok egy része által felajánlott 1 millió 950 ezer darab részvény.

A biztosító régi ügyfelei (akik 2008-2009-ben kötöttek unit linked típusú szerződést) bizonyos összeghatárig 20 százalékos kedvezménnyel jegyezhetnek részvényt. Mivel a kibocsátási ársáv maximuma 938 forint (ennyit kell fizetniük a jegyzéskor a kisbefektetőknek), a kedvezménnyel bírók 750 forintot fizetnek. A kibocsátás végleges ára a nagybefektetői aukció során alakul ki, itt 600 és 750 forint között lehet ajánlatokat tenni. (A 675 forint alatti ajánlatokat a kibocsátó jogosult, de nem köteles visszautasítani.) Ha az ár 750 forintnál kisebb lesz, a kisbefektetők a kifizetett jegyzési összeg egy részét 7 napon belül visszakapják. (Ezt a gyakorlatot az állami vagyonkezelő már tíz évvel ezelőtt a Mol- és OTP-jegyzéseknél is alkalmazta, előnye, hogy így egyféle, a piac által kialakított ár érvényes minden befektetői kategóriára.)

A részvények tőzsdei bevezetésére várhatóan november elején kerül sor, a Pannónia-papírok a tőzsde B kategóriájában debütálnak. Megfigyelők szerint a részvénynek jó esélye lehet arra, hogy 2011 végére bekerüljön a BUX kosarába.

A biztosítórészvényt nem könnyű a megszokott mutatók alapján értékelni. Az induló biztosítók az első 5-7 évben törvényszerűen veszteségesek, minél gyorsabb a piaci térnyerésük, annál inkább, mivel a biztosítás megkötésekor kifizetendő jutalék általában meghaladja az éves díj 120 százalékát.

A CIG Pannónia az első szerződését 2008 nyarán kötötte, eddigi működési vesztesége 4,7 milliárd forintra rúgott (ebből 2010 első felében 1,3 milliárdot hozott össze). A Magyarország és Románia mellett az utóbbi hetekben már Szlovákiában is működő társaság saját tőkéje 2010 közepén 3,3 milliárd forint, ám ha az összes új részvényt lejegyzik, ez akár a 10 milliárdot is meghaladhatja. A társaság díjbevétele a tervezettnél is gyorsabban nőtt, a tavalyi 12,1 milliárd forint után idén az első hat hónapban 8,5 milliárdos bevételt ért el. A bevétel túlnyomó része a Pannónia fő partnerétől és részvényesétől, a Brokernettől származik.

A részvények likviditását befolyásolhatja, hogy a meglévő részvényekre átruházási korlátok élnek. A részvények 13 százaléka dolgozói részvény, amelyeknek a bevezetés utáni első két évben csak 15-15 százalékát lehet értékesíteni. Az alapító részvényesek ugyancsak vállalták, hogy az első évben részvényeik maximum 15 százalékától válnak meg, beleértve ebbe a jegyzés során eladható 1,9 millió darabot. Így az első évben legfeljebb 5,7 millió darabos kínálat jelenhet meg a régi részvényekből. Kérdés persze, hogy ez milyen kereslettel találkozik, de ha a nagybefektetők megkedvelik a biztosítópapírt, ez aligha lehet gond.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!