A Napi Gazdaság cikke

Az amerikai Investment Company Institute (ICI) adatai szerint a szeptember 8-án végződő héten - az előző heti 7,7 milliárd dollár után - további 2,2 milliárd dollárt vontak ki a befektetők az amerikai részvénypiacon vásárló befektetési alapokból. Ezzel zsinórban immár a 19. hete tart az amerikai részvényalapokból a tőkekivonás a májusi "flash crash" óta, amikor néhány perc alatt több mint ezer pontot esett a Dow Jones ipari átlagindex értéke. A legutóbbi adat szerint ezzel idén már elérte a 65 milliárd dollárt az amerikai, hazai piacon befektető részvényalapokból a tőkekivonás értéke - csak augusztus eleje óta több mint 20 milliárd dollárnyi tőke távozott.

A piac állapotát reprezentáló egyik fontos mutató eközben nem javult jelentősen, igaz, erről csak viszonylag sokáig késleltetett adatok állnak rendelkezésre. A részvényalapok készpénzállománya az összes eszközhöz képest a júniusi 3,8 százalékról júliusban 3,4 százalékosra csökkent az ICI adatai szerint - egy évvel korábban ez az érték még 4,2 százalék volt. A négy százalék alatti értékeket a részvényalapoknál veszélyzónának szokta nevezni a piac, s historikusan inkább a piaci tetőkre jellemző szint. Amikor ilyen alacsonyra süllyed az alapok készpénzaránya, az rendszerint azt jelenti, hogy nem áll rendelkezésre elég "vételi erő" a partvonalon ahhoz, hogy az időszakos korrekciókban megállítsa a részvényárfolyamok csökkenését.

Ugyanakkor érdekes, hogy a folyamatos tőkekiáramlás ellenére az amerikai részvénypiac viszonylag jól tartja magát, szeptember eleje óta hat százalékkal emelkedett a vezető amerikai részvényindexek értéke. Az ICI egyik szakértője korábban úgy nyilatkozott, hogy a mostani ciklusban az amerikai befektetők pont ellentétesen viselkednek, mint a korábbiakban. Eddig az volt a jellemző, hogy akkor kezdtek el részvényekbe fektetni, amikor a gazdasági fellendülés első biztos jelei megmutatkoztak, most pedig már tavasz óta folyamatos a tőkekiáramlás.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!