A részvénypiac heti forgalma 46,577 milliárd forint volt a múlt heti 38,920 milliárd után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek.

Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában felidézte: rekordmagasságba emelkedett a BUX index a hazai gyorsjelentési szezon első hetében. A pénteki napon az 50 ezer pontos szintet átlépte a hazai tőzsdeindex. A bluechip papírok közül a Richter és a Mol tette közzé idáig a gyorsjelentését. A jövő héten érkezik a Magyar Telekom és az OTP beszámolója.

A hét híreiből kiemelték, hogy Matolcsy György szerint nem szabad kapkodni az euró bevezetésével. Az MNB elnöke a forint 75. születésnapja alkalmából jelentetett meg egy véleménycikket, amelyben leszögezi, hogy a kormány és az MNB tartja magát az euró bevezetésének kötelezettsége mellett, ugyanakkor csak biztonságos és sikeres bevezetést tart elfogadhatónak. Kiemelte, hogy önálló monetáris politikával jobban lehetett kezelni a 2011-es euróválságot és a koronavírus által okozott válságot is.

A héten a Richter árfolyama 5,12 százalékkal emelkedett, 8725 forinton zárt pénteken, heti forgalma meghaladta a 13,7 milliárd forintot.

Az OTP-részvények ára 1,59 százalékkal nőtt a héten, pénteken 16 570 forinton zárt a papír, heti forgalma 19,5 milliárd forintot tett ki.

A Mol árfolyama a héten 4,9 százalékkal emelkedett, pénteken a részvény 2528 forinton fejezte be a kereskedést, a heti forgalma megközelítette a 11,7 milliárd forintot.

A Magyar Telekom 1,29 százalékkal csökkent, pénteki záróára 422,5 forint volt, heti forgalma meghaladta a 458 millió forintot.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3940,84 ponton fejezte be a hetet, ami 1,44 ponttal, 0,04 százalékkal magasabb az előző hetinél.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!