Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 328,72 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 46 699,74 ponton, történelmi csúcson zárt. A részvénypiac forgalma 14,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-vel azt közölte, hogy magas forgalom mellett kereskedtek a Budapesti Értéktőzsdén; jó napot zárt a BUX index és az OTP is.

Napközben a BUX 47 ezer pont felett is járt, onnan korrigált, és zárt történelmi csúcson. Ugyancsak történelmi csúcsa felett fejezte be a kereskedést az OTP, a banki papír részvényeivel napközben 15 960 forint felett is kereskedtek, forgalma is rendkívül jelentős volt.

Az OTP emelkedése a szakember szerint a bank szlovéniai akvizíciójának köszönhető, Szlovéniában is a legnagyobb bankká válik az OTP, tovább erősödik a régióban, és ez pozitív hír a befektetőknek. A Molt érinti, hogy közzétették a finomítói marzsokat, amelyek egy kicsit elmaradtak az előző havitól, emiatt az olajipari vállalat papírja a délutáni árához képest némileg csökkent, de még így is tudott emelkedni zárásban, és magas forgalmat ért el. A Richter érdekes mozgást mutatott, napközben viszonylag erős volt a papír, majd a nap végére csökkent, a Magyar Telekom pedig egész nap irányt keresett, és mínuszban fejezte be a kereskedést.

A Mol 20 forinttal, 0,87 százalékkal 2330 forintra erősödött, 3,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 250 forinttal, 1,60 százalékkal 15 865 forintra nőtt, forgalmuk 8,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,25 százalékkal 402 forintra csökkent, forgalma 173,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 0,80 százalékkal 8030 forintra esett, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3715,57 ponton zárt kedden, ez 12,85 pontos, 0,35 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!