Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A részvénypiac forgalma 21 milliárd forint volt. Valamennyi vezető részvény erősödött az előző napi záráshoz képest, legnagyobb mértékben az OTP, mely új történelmi csúcson zárt.

Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője az MTI-nek elmondta, erős nap volt a piacokon. A BÉT-en nagy forgalom mellett zajlott a kereskedés, a forgalom több mint kétharmadát az OTP adta. Kiemelte, hogy a magyar bankpapír új történelmi csúcsot ért el, és 14 880 forintos napi maximuma közelében zárt.

Az európai piacok emelkedéssel kezdtek, és nem is hanyatlottak vissza, mint előző nap a rossz hírek után. Optimizmust ébresztettek azok a sajtóértesülések, hogy mégis közel lehet az amerikai-kínai kereskedelmi megállapodás. A német DAX index például zárás előtt 1,2 százalékos pluszban volt. Hozzátette, a BUX ennek majdnem kétszeresével emelkedett, de a magyar index az elmúlt napokban le is volt maradva.

A devizapiaccal kapcsolatban kiemelte, hogy amióta a hét elejétől elindult a dollár gyengülése, a forint az euróval szemben is erősödik, 331 forint alá is ment az euró jegyzése. Hozzátette, emögött nincs fundamentális változás. megjegyezte, hogy az elmúlt időszakban 3 ezer milliárd forintnyi forint short pozíció épült ki, a vezető üzletkötő szerint pozíciózárások lehetnek, az év végéhez közeledve realizálják a hasznot a befektetők.

A Mol 44 forinttal, 1,57 százalékkal 2844 forintra erősödött, 2,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 570 forinttal, 3,99 százalékkal 14 870 forintra nőtt, forgalmuk 14,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,46 százalékkal 441 forintra emelkedett, forgalma 136,8 millió forint volt.

A Richteré-papírok ára 110 forinttal, 1,91 százalékkal 5880 forintra nőtt, forgalmuk 1,9 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!