A részvénypiac forgalma 2,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest. Legutóbb a múlt héten szerdán, 2016. december 28-án dőlt meg a történelmi csúcs, akkor 32 025,60 ponton zárt a BUX.

Cinkotai Norbert, a KBC Equitas elemzője az M1-en elmondta, rekordoknál van a magyar tőzsde továbbra is. A nagyobb papírok nem teljesítettek egységesen jól, a Mol és a Magyar Telekom emelkedett, míg a Richter és az OTP visszacsúszott. Az idei első kereskedési napon nem volt túl magas a forgalom nemzetközileg sem, mivel sem a New York-i, sem a londoni tőzsde nem volt nyitva. Az európai részvénypiacok is jól zártak, jól teljesített az olasz tőzsde, ebből a hangulatból a magyar piac is tudott profitálni - fejtette ki.

A Mol 1,09 százalékkal, 20 860 forintra erősödött, 346,7 millió forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 0,01 százalékkal, 8399 forintra csökkent, forgalmuk 408,0 millió forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,80 százalékkal, 502 forintra nőtt, forgalma 747,2 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 0,31 százalékkal, 6191 forintra esett, a részvények forgalma 502,6 millió forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!