Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Insider szerint a javaslatról már körülbelül egy éve tárgyalnak az amerikai kongresszusban, és az  alsóházban (Képviselőház) már szavaztak is volna róla szeptemberben, de végül lekerült a napirendről.

Az utóbbi hetekben pedig számos, ennél fontosabb kérdés (például a kormányzati költségvetés) miatt viszonylag kevés szó esett erről a javaslatról. Mindemellett az Insidernek több amerikai törvényhozó is arról számolt be, hogy továbbra is tárgyalnak a szakbizottságok erről a kérdésről –  bár a közeljövőben nem számítanak áttörésre.  

A lap szerint manapság a kongresszus tagjai olyan, a tőzsdén jegyzett vállalatok részvényeivel kereskednek, amelyeknek a pénzügyi helyzetét a saját szavazataikkal is befolyásolhatják a törvényhozásban, és amelyekről – törvényhozói voltukból kifolyólag – nem nyilvános információkat is tudhatnak. Mindez kimeríti az összeférhetetlenség fogalmát.

Van szabályozás, de hatástalan 

A kongresszusban legutóbb 2012-ben hoztak egy szabályozást ebben a kérdésben. A Stop Trading on Congressional Knowledge (STOCK) névvel fémjelezett csomag előírta ugyan a törvényhozóknak, hogy be kell jelenteniük minden tőzsdei kereskedésüket, de az Insider egy tavalyi oknyomozó riportban arra mutatott rá, hogy ezt valójában a szabályozást 

a törvényhozás 75 tagja, valamint a több száz közvetlen alkalmazottjuk megszegte.

Mindeközben azokkal szemben, akik megszegik e törvényt, a szabályozás – az Insider szerint – csak olyan büntetéseket helyezett kilátásba, amelyeknek nincs igazi visszatartó ereje 

Még párton belül is vitás kérdés, az egyszerű emberek örülnének neki 

Az Insider azt is felidézte, hogy tavaly Nancy Pelosi, a képviselőház demokratikus házelnöke először ellenezte azt a felvetést, miszerint a most készülő törvény részeként teljesen tiltsák be azt, hogy a kongresszus tagjai tőzsdei részvényeket birtokoljanak. Később azonban – részben a közvélemény nyomására – változtatott az álláspontján.

A javaslat részleteit a demokrata párt szenátorai dolgozták ki idén tavasszal, és az illetékes szakbizottság áprilisban egy meghallgatást is tartott róla. Ezután azonban elakadt a munkafolyamat, dacára annak, hogy

az amerikai lakosság az összes, a témában készített közvélemény-kutatás szerint nagymértékben támogatná azt, hogy a törvényhozók ne kereskedhessenek a tőzsdén.

Az Insider emlékeztetett arra is, hogy a nemrég lezajlott félidős választás után január 3-án egy új kongresszus ülhet össze. A képviselőház demokrata vezetője, Steny Hoyer a lapnak azt nyilatkozta, hogy egyelőre fontosabb dolgaik is vannak, mint hogy ezt a kérdést napirendre vegyék,

sőt a képviselő egyenesen úgy fogalmazott: szerinte erre a szabályozásra nincs is szükség, mert a STOCK megfelelően működik. 

Érdekes kérdés lesz tehát, hogy 2023-ban ismét előkerül-e ez a törvényjavaslat az amerikai kongresszusban. 

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!