Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Miközben a különböző intézmények és kormányzatok egymás után állnak elő az idei, egyre ijesztőbb recessziós előrejelzéseikkel, az év eleji összeomlást követően a tőzsdék beindultak. Mindezt úgy, hogy az egyre több kedvező hír ellenére összességében rohamosan terjed továbbra is a Covid-19, és közeleg az ősz, amikor a virológusok szerint könnyen lehet egy újabb járványhullám.

A tőzsdei kereskedést amúgy sem feltétlenül a konzervatív befektetési ráció vezérli, mégis sokszor túlzónak tűnik, hogy ilyen körülmények között, mégis minek örülhetnek annyira a befektetők. A CNBC beszámolója szerint a március végi mélyponthoz képest a Nasdaq és a Dow Jones indexnek mostanra 48 százalékkal emelkedtek. A Budapesti Értéktőzsde sem marad ki, a márciusi 18-i mélyponthoz képest mostanra közel 10 ezer ponttal, 38 ezer környékére emelkedett a legfőbb magyar index.

Mindenki meggyógyul

A legfontosabb amerikai befektetőházak most teszik meg tétjeiket, és arra fogadnak, hogy záros időn belül lesz covid-19 vakcina. Amennyiben így lesz, az mindenképp beindítja az optimista rohamot, és jól jár mindenki, aki előre bevásárolt.

A napokban a Moderna gyógyszergyártó cég okozta a legnagyobb izgalmakat, a cég beszámolója szerint ígéretes kezdeti eredményeket tudnak felmutatni egy esetleges koronavírus vakcina kifejlesztésében, és világszerte zajlanak kutatások. Az AstraZeneca most kezdte el a napokban egy, Oxfordban kifejlesztett vakcina gyártását, támogatott fejlesztéseket a folytat a Sanofi és a Johnson & Johnson is.

Pozitív hangulat önmagában az egekbe tudja tolni a tőzsdeindexet, ami különösen a leginkább szenvedő iparági rézvények esetében lehet még látványos, például április óta 35-50 százalékos részvényár emelkedés volt több amerikai légitársaság kereskedésében.

Az érem másik oldala, hogy fogadásokról van szó, semmi bizonyosság nincs arról, hogy sikeres lesz bármelyik vakcinafejlesztés. Ennek tükrében a mostani tőzsdei pörgés teljesen elrugaszkodott a gazdasági valóságtól, hatalmasra nőtt a munkanélküliség a fejlett gazdaságokban, recesszió lesz idén szinte mindenhol, és hiába a sok bizakodó prognózis, semmi garancia nincs arra, hogy a kedvezőtlen gazdasági hatások nem húzódnak el.

Ez akkor is igaz, ha sikeresek a fejlesztések, lévén a vakcina tömeges legyártása és beadása önmagában hosszadalmas folyamat, ami alatt még bármi más is jöhet, ami borítja a piacokat, elég csak az amerikai elnökválasztásra gondolni.

Úgyis kimentenek

Az is szempont, hogy a befektetők egyszerűen belekényelmesedtek a biztos haszon tudatába, mivel garantáltnak látják, hogy jöjjön bármi, az állami szervek, legyen szó a gazdasági kormányzatokról vagy jegybankokról, mindenképp kisegítik a piacokat.

A CNBC által megszólaltatott bankárok szerint sokan úgy látják, hogy csak nyerni tudnak. Ha megoldódik a járványhelyzet, azért, ha nem, akkor meg jön majd a mentőpénz, és azért.

Ez egyáltalán nem alaptalan spekuláció, egymás után jelentik be a világ minden részén a történelmi léptékű gazdaságmentő intézkedéseket. Elég az Európai Központ Bank legutóbbi 600 milliárd eurós keretemelésre gondolni az eszközvásárlási programjában, az Európai Unió 750 milliárdos, a korábbi politikát feladó költségvetési tervére, és egy esetleges közös kötvénykibocsátásra, vagy az amerikai Federal Reserve eddigi pénznyomtatási lépésire, melyeket újabbak követhetnek.

Az állami szerveknek kényszerből meg kell tenniük mindent, hogy életben tartsák a reálgazdaságot, és elkerülhessék a koronavírus miatti krízis tovagyűrűzését. Ameddig ez így van, a részvénypiacokon folytatódik a rali.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!