A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 82,34 pontos, 0,23 százalékos emelkedéssel, 35 868,88 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest - összesített az MTI.

A BUX index ledolgozta a nap eleji mínuszokat, kismértékben emelkedni tudott - mondta Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1-en. A Mol megtartotta a nap eleji pluszokat, sőt növelni is tudta, és a Richter is a pozitív tartományban zárt. Bár az OTP esetében a Csányi Sándorhoz köthető alap, a Sertorius hétfőn tovább vásárolta az OTP-részvényeket - 60 ezer darabot vett -, ami azt mutatja, hogy tízezer forint alatt továbbra is igen olcsónak tartja, ez nem volt elég ahhoz, hogy emelkedni tudjon a bankpapír. A Magyar Telekom a kereskedés vége felé a 400 forintos lélektani szint alá esett - mondta a részvényelemző.

A Mol 18 forinttal, 0,63 százalékkal, 2858 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,10 százalékkal, 9850 forintra csökkent, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4,50 forinttal, 1,12 százalékkal, 398,50 forintra esett, forgalma 176,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,20 százalékkal, 5110 forintra nőtt, forgalmuk 578,6 millió forintot ért el.

Emelkedtek viszont a Mészáros Lőrinchez köthető papírok: a Konzum 3,5, az Opus 2,1 százalékos pluszban zárt - írta a Portfolio.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3642,36 ponton zárt kedden, ez 38,74 pontos, 1,08 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Erős zárás Európában

Vegyes kezdés után többségében indexemelkedéssel fejezték be a kereskedést kedden a főbb európai értékpapírpiacok - írta az MTI.

A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 0,52 százalék emelkedést, a Stoxx 600 index 0,43 százalék emelkedést, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,30 százalék nyereséget mutatott a kereskedési idő végén.

A nem hivatalos záróadatok alapján a londoni FTSE-100 index 0,64 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,25 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,02 százalékkal zárt magasabban. Madridban 0,16 százalék csökkenéssel, Milánóban 1,47 százalék erősödéssel zárt a tőzsdeindex.

Nagy erősödést értek el a nyersanyagipari és energiaipari részvények az olajár emelkedésének köszönhetően. A Brent nyersolaj ára négyéves csúcsot közelített meg kedden a világpiaci kínálat várható szűkülése miatt. A legnagyobb olajtermelők, Szaúd-Arábia és Oroszország ugyanis kevés hajlandóságot mutatnak arra, hogy pótolják a novemberben Irán ellen életbe lépő amerikai szankciók miatt kieső kínálatot.

A Brent nyersolaj ára az európai kereskedési idő végén 1,08 százalékkal állt magasabban hordónként 81,40 dolláron, a WTI ára 0,31 százalékkal 72,30 dollárra emelkedett.

Az eurót 0,20 százalékkal 1,1772 dollárra erősödött, az arany ára 0,18 százalékkal, unciánként 1206,60 dollárra emelkedett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!