Piaci kitekintés

A vártnál kedvezőbb feldolgozóipari mutató után gyorsan olvadni kezdtek a tengerentúli pluszok tegnap, miután az amerikai elnök gyors szavazást kért a kongresszustól a szír katonai beavatkozás érdekében.

A nap első felében, a Földközi-tenger térségében indítótt, ballisztikus 'objektumról' érkező beszámolók-, majd az immár egyre valószínűbb amerikai katonai válaszcsapás lehetősége óvatosságra intette a befektetőket: az amerikai börzék végül enyhe erősödéssel zárták a keddi kereskedést; míg a hét harmadik napján az ázsiai benchmarkok teljesítményére is rányomták bélyegüket a szír aggodalmak.

A keddi kereskedés borús hangulata a feltörekvő piaci fizetőeszközöket sem hagyta érintetlenül: igen rosszul teljesített a rúpia- és a török líra is; míg a régiós devizák gyengülésével összhangban, a szír félelmek a forintra is rányomták bélyegüket: az EURHUF jegyzése a 300-as szint közeléből 303 közelébe ugrott, majd szerdán délelőtt a kurzus 300,70-ig süllyedt vissza.

Ázsia

A tegnapi, jelentős erősödést követően mérsékelt mínuszok jegyében indult a nap Ázsiában, miután a befektetői fókusz középpontjába ismét a szír aggodalmak kerültek. A kereskedés második felében a távol-keleti benchmarkok többsége ismét felfelé kapaszkodott (Nikkei +0,54%; Hang Seng -0,29%; Shanghai Composite +0,21%)

Az HSBC által összeállított, szolgáltatói beszerzési menedzserindex értéke 51,3 pontról 52,8 pontra emelkedett augusztusban, ami 5-hónapos csúcsnak felel meg.

 

A képviselőház republikánus vezetője is támogatta a szír beavatkozást; Obama gyors szavazást kért a kongresszustól
Kép: Admiral Markets

US

A kezdeti, kedvező feldolgozóipari mutató közzétételét követően pozitív tartományban induló tengerentúli kereskedés hangulatára ismét a szíriai aggodalmak vetettek árnyékot, miután az amerikai elnök gyors szavazást kért a kongresszustól a szír katonai beavatkozás engedélyezése érdekében, míg a válaszcsapást immár a képviselőház republikánus vezetője, John Boehner is támogatta. Végül az amerikai benchmarkok óvatos emelkedéssel zárták a keddi kereskedést (Dow +0,16%; S&P500 +0,42%; Nasdaq +0,63%).

A várt csökkenés helyett, a júliusi 55,4 pontról 55,7 pontra kúszott a feldolgozóipari ISM index augusztusban. A kétéves csúcsra kapaszkodó mutató komponenseit megvizsgálva az új megrendelésekre vonatkozó részindex emelkedett; míg a foglalkoztatottsági részindex kismértékben elmaradt a várakozásoktól.

Szerdán a szír helyzet lehetséges fejleményei mellett a júliusi külkereskedelmi egyenleg, és a Fed Bézs Könyve állhat majd a tengerentúli befektetői érdeklődés középpontjában.

EU

A keddi kereskedésben borús hangulata után ismét csökkenéssel indult a kereskedés az európai börzéken: a szír katonai beavatkozással kapcsolatos aggodalmak, a Ryanair által közzétett porfit-warning mellett az ismét felerősödő olasz belpolitikai félelmek mutatták az utat a kontinens tőzsdéi számára, a szerdai nap első felében; míg a hangulaton az összességében kedvezőbb európai, szolgáltatói PMI mutatók sem tudták érdemben javítani.

Az európai börzék mérsékelt csökkenést mutattak kora délelőtt, míg az olasz tőzsde jelentős, közel 1,5%-os mínuszban tartózkodott, miután a reggeli, olasz lapértesülések alapján Silvio Berlusconi visszavonná támogatását a Letta-kormánytól, melynek eredményeként új választásokra kerülhetne sor. (Dax -0,21%; Cac -0,50%; FtseMib -1,17%; Ibex -0,49%)

Az európai nyitás összefoglaló teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.
Ha részvényindexekkel vagy devizapárokkal kereskedne: esetleg további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!