A BUX a szerdai kereskedés első két órája után fél és egy százalék közötti mínuszban volt, az index 23 300 pont körül tartózkodott.

A legnagyobb mértékben az OTP jegyzése csökkent, a bankpapír másfél százalék körüli gyengüléssel 4925 forintig süllyedt.

Az Mtelekom is közel ilyen mértékben veszített árából, így a távközlési részvény immár pár forinttal 700 forint alatt forgott.

A Mol jegyzése fél százaléknál nagyobb gyengüléssel 22 250 forintig ereszkedett, míg a Richter kivételként minimálisan erősödött és 48 ezer forinton adták-vették.

A KEG továbbra is tartotta 20 százalékos emelkedését, és az Econet is kiemelhető, miután máris 100 millió forintot meghaladó forgalomban 4 százalékkal drágult.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!