Az európai kötvényalapokból egy éve nem látott nagyságú tőke távozott a szerdán zárult héten, de megy a pénz kifelé az itt befektető részvényalapokból is - írja a Financial Times az EPFR Global adataira hivatkozva. Az Európában befektető részvényalapokból az elmúlt héten 1,1 milliárd dollárt vontak ki a befektetők, ez már zsinórban a 36. hét, amikor tőkekiáramlást mértek ezekből a konstrukciókból. Az európai kötvényalapok, amelyek a Brexit szavazást megelőzően az Európai Központi Bank (ECB) kötvényvásárlási programja miatt kedvenceknek számítottak 2,2 milliárd dollárnyi tőkekiáramlással szembesültek, ez a legnagyobb érték 2015 júniusa óta.

A tőkekivonás a lap szerint jól mutatja azt a bizalomvesztést az európai eszközökkel szemben, ezt erősíthette a font egy héttel ezelőtti átmeneti, hirtelen 6 százalékos gyengülése is, az európai kötvényektől és részvényektől való elfordulás már több hónapja tart.

Ahogy egyre inkább kezd kikristályosodni a brit kilépés menetrendje, a befektetők egyre inkább aggódnak annak negatív hatásai miatt, ezt látni a font árfolyamán és az alapok tőkeáramlásán is - mondta a lapnak Andrew Lee a UBS Wealth Management szakértője. A Brexit utalja a befektetők gondolatait - tette hozzá.

Nem segítették a kötvényekkel szembeni bizalmat a kötvényeknél megfigyelhető hozamemelkedés, valamint azok a piaci pletykák sem, amelyek az ECB kötvényvásárlási programjának majdani lassulásáról szóltak. A piaci szereplők mindig is tudták, hogy ez véget ér egyszer, azonban most kezd közöttük eluralkodni az érzés, hogy ez az időpont egyre közelebb van - mondta Jim Shepard, a Mizuho szakértője.

A Nagy-Britanniában befektető részvényalapoknál is folytatódott a tőkekivonás, jóllehet kisebb mértékben, mint egy héttel korábban. Most 191 millió dollár távozott ezen alapokból, azonban ez már a tizenegyedik negatív előjelű hét, az év eleje óta mért kiáramlás elérte a 6,5 milliárd dollárt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!