Tovább repítették a magyar tőzsdét

Erősödéssel kezdte a hetet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető indexe, ezzel jócskán felülteljesítette az európai piacokat. A nap nyertese az OTP lett két százalékos ugrásával, mínuszban csak a Richter zárt a blue chipek közül.
Beke Károly, 2013. január 14. hétfő, 17:33

A BUX index a hétfői kereskedés végére 19 140 pontig emelkedett, ez 0,7 százalékkal volt magasabb a múlt pénteki záróértéknél. A forgalom az utóbbi hetekhez képest kimondottan magas volt, mintegy 10 milliárd forint cserélt gazdát. Ugyanakkor ebből hétmilliárd az OTP-re esett.

A magas forgalom emelkedéssel párosult a bankpapír piacán, hiszen a részvények két százalékos drágulás után 4399 forinton álltak meg. Ezzel erőt gyűjthet az OTP a 4400-as szint előtt és a következő napokban nekifuthat a fontos ellenállásnak. A Mol 0,2 százalékkal kapaszkodott feljebb, 18 640 forinton zárt, míg a Magyar Telekom 404 forintos árfolyama 1,25 százalékkal haladta meg a péntekit.

A gyógyszergyártók közül ma is az Egisnek ment jobban, hiszen a vállalat részvényeiért 18 200 forintot fizettek a nap végén, ami 0,4 százalékkal volt magasabb, mint a hétvége előtt. Közben a szektortárs Richter 0,4 százalékos lecsorgás után 37 755 forinton zárta a napot.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK