Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A londoni Footsie 0,3, a frankfurti DAX 0,2, a párizsi CAC 40 index pedig 0,5 százalékkal került szerdai zárószintje alá.

A kereskedést befolyásoló főbb hírek között felemás amerikai munkaerőpiaci adatok, az ugyancsak tengerentúlról érkező gyenge feldolgozóipari adat, illetve a brit kiskereskedelmi szektorból érkező csalódást keltő számok szerepeltek.

Bár a W alakú válságra kevés esélyt látnak a piaci szereplők, azonban a tőzsdei cégek harmadik és negyedik negyedéves eredményei nem lesznek olyan jók, mint az év első felében - idézte a Bloomberg a Deutsche Bank elemzőjét.

Ennek megfelelően a kiskereskedelmi cégek papírjai gyengén teljesítettek.

Az iparvállalatok szektorában ugyanakkor növelte a vételi kedvet, hogy a Simens papírjait felminősítették, a Hochtief pedig azután drágult, hogy 2,7 milliárd eurós felvásárlási ajánlatot kapott.

A német társaságra Spanyolország elsőszámú építőipari vállalata, az ACS konszern vetett szemet. A hispánok érdeklődése azonban nem újkeletű, hiszen már rendelkezik a Hochtief részvényeinek 30 százalékával, amellé szereznék meg a maradék 70 százalékot.

Az Ericsson viszont egy rontott eredmény-prognózis miatt gyengült.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!