Az alacsonyabb, 130 dollár alatti olajár is hozzájárult ahhoz, hogy a forint egy kicsit erősödött szerda délelőtt. A 244-es szint után 10 óra körül 243,70 forintot kellett adni egy euróért, mondta el Geszti Pál, az ING tradere. A forgalom igen alacsony. A szlovák korona jelentősen erősödik, amely mögött inkább technikai szintek áttörése, semmint a kedvező termelői árindex áll. Geszti a napokban további forinterősödésre számít, és nem látja esélyét gyengülésnek, ugyanis semmi sem indokolná azt. Szerda reggel egy svájci frank 150,65, egy dollár pedig 154,60 forintot ért.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!