A világ legnagyobb internetes keresőjének papírjai a tőzsdezárás utáni elektronikus kereskedésben több mint három százalékkal 660 dollárig drágultak, azt követően, hogy a cég kijelentette, a keresőpiac 60 százalékának lefedésével 46 százalékkal növelte idei harmadik negyedéves profitját 1,07 milliárd dollárra, azaz részvényenként 3,91 dollárra. Ezzel meghaladta az elemzők 3,78 dolláros részvényenkénti profitvárakozását is. A vállalattal szembeni bizalom igen magas volt az elmúlt időszakban, hiszen még két hete sincs, hogy a részvények árfolyama először átlépte a 600 dolláros küszöböt - a befektetők arra számítanak, hogy a cég reklámbevételei a YouTube-videókhoz kapcsolt reklámokkal jelentősen megnőnek majd, és a Google mobiltelefonok is jövedelmezőek lesznek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!