Elképesztően pesszimistává váltak az amerikai befektetők az egyik megbízhatónak tekinthető felmérés adatai szerint. Ez arra utalhat, hogy legalábbis középtávon érdemes lehet amerikai részvényeket vásárolni, ha igaz a mondás, amely szerint akkor érdemes részvényt venni, amikor "már vér folyik az utcákon".

Az Investors Intelligence adatai szerint felmérésükben az úgynevezett bull/bear hányados értéke a héten 0,86-ra csökkent, ez olyan alacsony szám, amire 2016 eleje óta nem volt példa.

A felmérés készítői szerint az 1-es alatti értékek jellemzően olyan mértékű pesszimizmust tükröznek a piaci szereplők körében, amely a középtávú piaci mélypontok közelében szokott kialakulni. Ez általában olyan helyzetet jelent, amikor az előző időszak eladási hulláma során azok a befektetők, akik ki akartak szállni részvénybefektetéseikből már eladtak, s így nincsenek további eladók, akik tovább táplálnák az áresést.

A felmérést az 1970-es évek óta készíti az Investors Intelligence. Ennek során mintegy 200 tőkepiaci hírlevélíró által javasolt pozicionáltságot vizsgálnak abból a szempontból, hogy azok ügyfeleiknek a részvények eladását, vásárlását, illetve tartását javasolják-e.

A felmérésben az idő jelentős részében a részvényvásárlását javaslók vannak túlsúlyban, viszonylag ritka az olyan helyzet, mint a mostani is, amikor az eladást javaslók kerülnek többségbe. A rendszer fordítva is működik, amikor szélsőségesen optimista hangulat uralkodik el a befektetők körében, akkor általában egy középtávú piaci tető közelében járnak az árfolyamok. Ugyanakkor az elmúlt években nem egyszer volt arra példa, hogy a szélsőségesen optimista hangulat hosszú ideig kitartott a piacon komolyabb korrekció nélkül.

Az ilyen típusú hangulati felmérésekről jó tudni, hogy bár a kialakult szélsőséges értékek ugyan sokszor köthetők hosszabb távú piaci trendfordulókhoz, megbízhatóbban alkalmazhatók azok néhány hetes-hónapos mélypontok és csúcsok eltalálására. A mostanihoz hasonló szélsőségesen pesszimista hangulat az elmúlt két évtizedben nem csak a bikapiaci korrekciók mélypontját jelezte, de nagyobb, évekig tartó csökkenő trendekben bekövetkező átmeneti pozitív változásokat is időben előre mutatott.

Érdemes hozzátenni, hogy a felmérés alapján 2018 elején akkora eufória uralkodott az amerikai befektetők körében, amire utoljára az 1987-es tőzsdekrachot megelőzően mintegy fél évvel volt példa. Akkor fordult elő azt megelőzően utoljára, hogy a részvényvásárlást javaslók száma több, mint ötszörösen meghaladta az eladást tanácsolók számát. A hangulat drasztikus romlására egyébként már hónapokkal ezelőtt, más technikai mutatók alapján is számítani lehetett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!