Az osztalékjavaslattal együtt elfogadták a 2020-as, IFRS (Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok) alapján elkészített egyedi, nem konszolidált éves beszámolót, és egyebek mellett az üzleti teljesítményt, valamint a társaság fejlődését bemutató egyedi vezetőségi jelentést is. A beszámoló szerint 2020-ban az Opus 228,526 milliárd forint mérlegfőösszeggel, és 197,846 milliárd forint saját tőkével zárt - írta az MTI.

A vállalatirányítással, vagyonkezeléssel foglalkozó Opus Global Nyrt. a BÉT prémium kategóriás kibocsátója. Részvényei pénteken 252 forinton zártak, egy éven belül 307,5 forintig drágultak, és 196,2 forintig gyengültek.

 

QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!