A Mol 92 forinttal, 3,16 százalékkal 3004 forintra erősödött, 3,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 280 forinttal, 2,06 százalékkal 13 850 forintra nőtt, forgalmuk 3,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 4 forinttal, 0,91 százalékkal 435 forintra gyengült, forgalma 460,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 5460 forint maradt, forgalmuk 1,4 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3900,89 ponton zárt hétfőn, ez 38,32 pontos, 0,97 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője a vezető papírok közül kiemelte a Molt, amely hétfőn bejelentette, hogy 9,57 százalékos részesedést vásárol az azerbajdzsáni ACG olajmezőben, és 8,9 százalékos részesedést a BTC (Baku-Tbiliszi-Ceyhan) olajvezetékben, a Chevronnal kötött megállapodás értéke 1,57 milliárd dollár. Úgy véli, a felvásárlás nem adott hozzá a Mol értékéhez, sőt eszközarányos nyereségét várhatóan csökkenteni fogja. Hozzátette ugyanakkor, hogy a Mol kitermelése ezáltal napi 110 ezerről napi 130 ezerre emelkedik, az olajártól való kitettsége mérséklődik.

A vezető részvények közül egyedüliként eséssel záró Magyar Telekommal kapcsolatban megjegyezte: a Telenorban történt állami tulajdonszerzés miatt a befektetők azt valószínűsítik, hogy a Telekom állami megrendelése alacsony lesz, bevételei csökkenhetnek. (A felek október 31-én jelentették be, hogy a PPF Csoport eladta a magyarországi Telenor cégek, a Telenor Magyarország és a Telenor Real Estate 25 százalékát az Antenna Hungáriának.)

Európában a vezető üzletkötő szerint "vételi pánik" volt. A német piacon a befektetők mindent vettek, aminek viszonylag alacsony volt az ára, annak okától függetlenül. A Wirecard, a Deutsche Bank, a Continental 3-4 százalékot emelkedett napon belül, a DAX index túllépett a 13 100 ponton - mondta.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!