Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Mol árfolyama 12 forinttal, 0,41 százalékkal 2880 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 220 forinttal, 1,46 százalékkal 14 890 forintra esett, forgalmuk 11,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 440 forintot ért, forgalma 256,3 millió forint volt.

A Richter-papírok 15 forinttal, 0,26 százalékkal 5860 forintra gyengültek, forgalmuk 1,8 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3862,54 ponton zárt kedden, ez 70,40 pontos, 1,79 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

A hétfői gyenge amerikai teljesítményt követően az ázsiai piacokon is profitrealizálás volt, és kockázatkerülés jellemezte Európában is a keddi kereskedelmi nap nagy részét. Ezt azzal magyarázta, hogy a napokban számos komoly esemény lesz - mondta Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője. Ezek között említette a kínai-amerikai viszonylatban vasárnapra meghirdetett újabb büntetővámokat, a csütörtöki EKB-kamatdöntést, valamint a Fed szerdai kamatdöntése is borzolja a kedélyeket.

Az elemző szerint az amerikai piacnyitás előtt mintegy egy órával  pozitív fordulat rajzolódott ki a Wall Street Journal azon információja miatt, miszerint az amerikai-kínai tárgyalófelek szeretnék elkerülni az újabb büntetővámokat. Ez némi reménységgel tölti el az amerikai részvénypiacokat, amelyek a gyenge előkereskedési szakasz ellenére mérsékelt pluszban tartózkodnak.

A hazai parketten a hétfői erős teljesítményt követően inkább az európai piacok gyengesége tükröződött kedden. Az OTP visszakorrigált a 15 ezer forint feletti szintről, lényegében ez fogta vissza a BÉT teljesítményét. Az elemző szerint a magyar bankpapírral kapcsolatban nem érkezett lényegi hír, technikai jellegű korrekció történt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!