Új cég csatlakozott a BÉT nemzetközi képzési programjához

Újabb magyar cég csatlakozott a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Londoni Értéktőzsde együttműködésében megvalósuló ELITE Programhoz: a CER Cargo Holding belépésével immár 50 tagvállalatot számlál a nemzetközi vállalkozásfejlesztő képzés magyarországi közössége, amely a régióban kiemelkedő mutató - írja az MTI a BÉT közlése nyomán.
Szász Péter, 2021. január 14. csütörtök, 19:51
Fotó: Napi.hu

A programban részt vevő 50 cég a magyar gazdaság versenyképességét tekintve is jelentős súlyú, ugyanis tavaly mintegy 5600 munkavállalót foglalkoztatva, átlagosan 6 százalékos üzemi eredmény marzsot produkálva 470 milliárd forint árbevételt termeltek.

A CER Cargo Holding vasúti árufuvarozással foglalkozik. A programhoz ötvenedikként csatlakozó cég 15 évvel ezelőtt alakult, mára Magyarország és a közép-európai régió vezető vasúti árufuvarozó társasága, amely elsősorban speciális, köztük veszélyes, túlsúlyos, túlméretezett áruk szállításával foglalkozik. A dinamikus növekedés - a vállalat árbevétele a 2019-es évben 8 568 millió forintot, adózás előtti eredménye 568 millió forintot tett ki - mellett a fenntarthatóságra is ügyelnek: modern mozdonyaik alkalmasak a villamos energia visszatáplálására, így összességében az elfogyasztott és visszatáplált energia jelentős mértékben javítja a vasúti fuvarozás energiahatékonyságát. A CER CARGO csoport a jövőben is folytatja a megkezdett dinamikus fejlődést, amelynek eredményeként a közép-európai régió vasúti árufuvarozásának egyik meghatározó piaci szereplője lesz a tervek szerint.

A BÉT-ELITE Program a nemzetközi gyakorlatok átadásával biztosít friss, naprakész és gyakorlatorientált tudást a résztvevő vállalatok számára, a kiegészítő magyar modulok pedig a Magyarországra jellemző sajátosságokra is felhívják a figyelmet, például a piaci környezetre, a befektetők elvárásaira, az adózásra vagy a jogi ismeretekre. A BÉT európai uniós pályázati forrásból az alkalmas vállalatok számára teljes költségtérítést biztosít - áll a közleményben.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK