Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A részvénypiac forgalma 6,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, alacsony forgalom mellett nem túl izgalmas napot zárt a magyar piac. Az OTP-nél folytatódott az utóbbi napokban tapasztalható eladási hullám, a Magyar Telekom alacsony forgalomban minimálisan gyengült, a Richter pedig a napközbeni iránykeresés után zárásnál emelkedni tudott.

A Mol 4 forinttal, 0,17 százalékkal 2402 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 65 forinttal, 0,41 százalékkal 15 750 forintra csökkent, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,5 forinttal, 0,35 százalékkal 425 forintra esett, forgalma 43,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,56 százalékkal 8130 forintra nőtt, a részvények forgalma 581,6 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3840,93 ponton zárt szerdán, ez 9,79 pontos, 0,25 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!