A részvénypiac forgalma 11,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a délelőtti emelkedés után romlott a befektetői hangulat a magyar tőzsdén, így a kereskedés végén mínuszban zárt a BUX. Hozzátette, hogy hasonló volt a trend más európai tőzsdéken is.

A vezető részvényeket érintő vállalati hírek nem érkeztek. A Mol európai társaihoz képest alulteljesített, a Richter emelkedéséhez pedig a Jefferies elemzőház kedvező véleménye járulhatott hozzá - jelezte a szakértő.

A Mol árfolyama 52 forinttal, 2,18 százalékkal 2328 forintra esett, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,14 százalékkal 14 100 forintra csökkent, forgalmuk 5,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,37 százalékkal 401,50 forintra erősödött, forgalma 244,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 1,26 százalékkal 8050 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,9 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3783,21 ponton zárt kedden, ez 24,52 pontos, 0,65 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!