Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az M1-en elmondta, mínuszban zárt a BUX, ugyanakkor felülteljesített a legtöbb nyugat-európai indexhez, például a német DAX-hoz képest - írta az MTI.

A nap vesztese a Richter volt, de lefelé húzta a hazai részvényindexet az OTP is a hét utolsó kereskedési napján.

A Mol 0,07 százalékkal 3022 forintra erősödött, 2,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára  0,69 százalékkal 10 110 forintra csökkent, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,38 százalékkal 399,50 forintra nőtt, forgalma 165,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama  1,79 százalékkal 5215 forintra esett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

Fotó: Napi.hu/Szabó Dániel

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!