A részvénypiac heti forgalma 72,61 milliárd forint volt az előző heti 69,11 milliárd forint után. Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-nek küldött elemzése szerint a héten is hullámvasúton volt a magyar tőzsdeindex. Az olajat rekord alacsony szinteken kereskedték, a májusi olajár a negatív tartományban is volt a hét első felében, ami rányomta bélyegét a nemzetközi befektetői hangulatra. A hét második felében az olajár normalizálódott, ami miatt a BUX index is fellélegzett.

A hét hírei közül kiemelték, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kilátásba helyezte a gazdaság fokozatos újraindulását május 4-től.

Varga Mihály azt nyilatkozta, most zárójelbe kell tenni a növekedési forgatókönyveket. A pénzügyminiszter 3 százalék körüli visszaesésre számít, de mértéke nagyban függ attól, hogy a gazdaság mikor tud kijönni a karanténból. Hangsúlyozta: a járvány alatt is törekedni kell a költségvetési fegyelemre, de nem szabad ragaszkodni a hiány 3 százalék alatt tartásához.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 694,4 milliárd forint értékben fogadott be betétet a csütörtökön tartott egyhetes betéti eszköz tenderen, a teljes benyújtott állományról nincs információ.

A jegybank elemzésben kiemeli továbbá, hogy csökken a lakosság súlya az államadósság finanszírozásában. A módosított költségvetés idén 1 százalék helyett 2,7 százalékos hiánnyal számol, miközben a vártnál jobban visszaesett a lakossági állampapírok értékesítése, és a tavalyihoz képest 590 milliárd forinttal több visszaváltást és visszavásárlást terveznek.

A megnövekedett forrásigény fedezésére az Államadósság Kezelő központ (ÁKK) növelni akarja az intézményi befektetők és a devizakötvények szerepét. Az ÁKK ennek megfelelően 1652 milliárd forinttal több intézményi forintkötvényt bocsátana ki, elsősorban 3 és 5 éves futamidővel, másrészt négymilliárd eurónyi devizakötvény kibocsátását tervezi a korábbi 1 milliárd euró helyett.

Az OTP a héten tovább vette saját részvényeit, csütörtökig újabb 400 ezer darabot vásárolt, 8254 forintos átlagáron. A héten az OTP-részvények ára 0,88 százalékkal csökkent, pénteken 8400 forinton zártak, heti forgalmuk megközelítette a 40,1 milliárd forintot.

A Richter 2,02 százalékkal erősödött, a hét utolsó kereskedési napján 6560 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 15,13 milliárd forintot.

A Mol ára 3,18 százalékkal csökkent a héten, pénteken 2010 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma mintegy 10,66 milliárd forint volt.

Az HSBC 435 forintról 420 forintra csökkentette a Magyar Telekomra vonatkozó, 12 havi célárfolyamát, az ajánlást viszont tartásról vételre módosította. A Magyar Telekom 1,74 százalékkal esett, pénteki záróára 366 forint volt, heti forgalma mintegy 1,33 milliárd forintot tett ki.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3266,09 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 54,58 ponttal, 1,70 százalékkal magasabban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!