A részvénypiac forgalma 13,8 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény gyengült a múlt csütörtöki záráshoz képest.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: az európai kereskedést kockázatkerülés jellemezte, és az amerikai részvénypiacok is negatív tartományban nyitottak. Az elemző szerint a romló technikai képen túl elsősorban az Egyesült Államok és Kína között ismét kiéleződő geopolitikai feszültség emelhető ki ennek okaként, illetve a negatív amerikai járványügyi hírek, amelyek ugyancsak óvatosságra intették a piacokat.

Megjegyezte, Európából hétfőn végleges feldolgozóipari adatsorok érkeztek, amelyek az előzetes olvasatnak megfelelően gyengék voltak. Nagyobb vállalati jelentések, amelyek mozgathatták volna a piacokat, nem voltak.

A hazai parketten gyengélkedtek a vezető részvények, a nemzetközi iránnyal párhuzamosan itt is inkább profitrealizálás látszik. Az OTP, a Magyar Telekom és a Richter esetében volt komolyabb visszaesés. Ugyanakkor, például az elmúlt hetek teljesítménye alapján az OTP volt a legerősebb a nagypapírok között, volt tehát tere a profitrealizálásnak vagy a korrekciónak - mondta.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap egy interjúban azt mondta, "több jelentős bizonyíték" van arra, hogy az új koronavírus egy vuhani laboratóriumból ered. A miniszter ismét hangot adott azon álláspontjának, hogy a kínai kormányzat "mindent megtett annak érdekében, hogy a világ ne szerezzen tudomást időben" az új típusú koronavírusról. Donald Trump amerikai elnök korábban ugyancsak kijelentette, hogy látott bizonyítékot a kapcsolatra a koronavírus és a vuhani laboratórium között. Az elnök konkrétumokat nem tárt fel, viszont közölte, hogy büntetővámokat tervez bevezetni Kína ellen. Peking még nem reagált hivatalosan az állításokra.

Az euróövezet feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexének (BMI) végleges értéke áprilisban az előzetes 33,6 pontnál is alacsonyabbra, 33,4 pontra zuhant a márciusi 44,5 pontról a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet felmérésének hétfőn publikált eredménye alapján. A járványügyi korlátozások következtében áprilisban elért 33,4 pont a valaha mért legalacsonyabb érték a nyilvántartás 1997 júniusi kezdete óta, beleértve a globális gazdasági és pénzügyi válságot követő 2009-es visszaesést is. A havi csökkenés mértéke is a legnagyobbnak bizonyult.

A Mol árfolyama 10 forinttal, 0,49 százalékkal 2032 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 255 forinttal, 2,67 százalékkal 9285 forintra esett, forgalmuk 8,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 14 forinttal, 3,50 százalékkal 386 forintra gyengült, forgalma 267,1 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 130 forinttal, 1,89 százalékkal 6760 forintra csökkent, forgalmuk 2,4 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3303,94 ponton zárt hétfőn, ez 1,26 pontos, 0,04 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!