A részvénypiac forgalma 14,8 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest - írja az MTI.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, a nemzetközi hangulat kedvező, miután a szerdán nyilvánosságra hozott hírek szerint a Pfizer multinacionális gyógyszeripari vállalat koronavírus elleni védőoltásának hatékonysága még az előzetesen jelzettnél is jobb.

A magyar tőzsde felülteljesítő volt, és jelentős forgalommal fejezte be a kereskedést.

A vezető részvények mindegyike erős pluszban zárt. Az elemző kiemelte, hogy a Mol árfolyama 2000 forint fölé emelkedett, amire nyár eleje óta nem volt példa.

A Mol 38 forinttal, 1,93 százalékkal 2012 forintra erősödött, 3,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 330 forinttal, 2,83 százalékkal 12 000 forintra nőtt, forgalmuk 8,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,96 százalékkal 369,50 forintra emelkedett, forgalma 133,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 180 forinttal, 2,69 százalékkal 6880 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3326,62 ponton zárt szerdán, ez 44,48 pontos, 1,36 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék is.

A londoni FTSE-100 mutató 0,31 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 0,52 százalékkal, a párizsi CAC-40 mutató ugyancsak 0,52 százalékkal erősödött keddi záróértékéhez képest.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,39 százalékos növekedéssel fejezte be a napot.

Az európai tőzsdezáráskor, 17.30 órakor a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,17 százalék, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 0,16 százalék, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója pedig 0,21 százalék pluszt jelzett.

Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 69 centtel (1,58 százalékkal) 44,44 dollárra nőtt. A nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta jegyzése pedig 47 centtel (1,10 százalékkal) 42,12 dollárra emelkedett.

Az arany ára unciánként 0,34 százalékkal (6,40 dollárral) 1878,70 dollárra csökkent.

Az euró 1,1865 dollárra gyengült a reggeli 1,1872 dollárról.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!