Már kereskednek a BÉT Xtend piacán a Megakrán részvényeivel

Elindult a kereskedés a középvállalati igényekre szabott BÉT Xtend piacon a platformon elsőként megjelenő kibocsátó, a Megakrán részvényeivel - közölte a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kedden az MTI-vel.
Szepesi Anita, 2018. december 4. kedd, 13:15
Fotó: Napi.hu

A közlemény szerint Langmáhr Tamás, a Megakrán igazgatóságának elnöke azt reméli, hogy új tőkepiaci kibocsátóként más középvállalatokat is tőzsdei megjelenésre ösztönözhetnek.

Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde elnök-vezérigazgatója abban bízik, hogy a Megakrán növekedése a nyílt piacon is folytatódik. Felidézte, hogy a vállalkozás az elsők között csatlakozott a BÉT és a Londoni Tőzsdecsoport közös ELITE Programjához, és elsőként pályázott sikerrel a BÉT tőzsdeérett kkv-kat finanszírozó mentoring programján.

A közleményben kiemelték, hogy az emeléstechnikai és gépsortelepítési szolgáltatásokat nyújtó Megakrán tőzsdei megjelenését 678 millió összértékű tőkebevonás előzte meg. A tranzakcióból a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap 40 százalékkal részesedett, 30-30 százalék pedig intézményi és magánbefektetőkhöz köthető. A tőzsdefejlesztési alapnak ez volt az első befektetése.

A céget folyamatos beruházások, szervezeti átalakítás és innovatív fejlesztések tették tőzsdeérett vállalattá. A tőkeági finanszírozás további fejlesztéseket, kapacitásbővítést és piaci terjeszkedést segíthet elő - írták.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK