A BÉT honlapján csütörtökön közzétett határozat szerint a kibocsátó törzsrészvényeit az értékpapírlistára történő felvétellel regisztrálták az Xtend piacra, az első kereskedési napot azonban még nem határozták meg, a részvényekkel egyelőre nem lehet kereskedni, mert a cég zártkörűen működő részvénytársaságként nyújtotta be regisztrációs kérelmét az MTI szerint.

A részvények Xtend piaci kereskedésének megkezdését a kibocsátó a regisztráció napjától számított 90 napos határidőn belül, külön eljárásban kérelmezheti.

A BÉT vezérigazgatója által április 7-én jóváhagyott információs dokumentum szerint a Gloster elsősorban a legalább száz felhasználóval rendelkező hazai kkv-knak nyújt professzionális informatikai szolgáltatásokat, melyeknek nem éri meg saját IT infrastruktúrát kiépíteni és cégen belül üzemeltetni, illetve olyan (elsősorban külföldi) nagyobb vállalatoknak, amelyek nem rendelkeznek az IP hálózati területen megfelelő szaktudással.

Emellett fizikai kábelezési szolgáltatásokat is kínál partnerei számára. Állami ügyfeleket is kiszolgálnak a központosított közbeszerzéseken keresztül, e megrendelések aránya a teljes árbevétel kevesebb, mint 20 százaléka.

A társaság értékesítésének nettó árbevétele 2019-ben 1,822 milliárd forint volt, 11 százalékkal magasabb az előző évinél, míg az adózott eredmény 125,953 millió forint, 32 százalékkal alatta marad az egy évvel korábbinak. A csökkenés az Xtend felkészüléséhez és az ehhez kapcsolódó szervezeti átalakuláshoz és a jövőbeli növekedéshez szükséges szervezet bővítéséhez köthető az információs memorandum szerint.

A Gloster Zrt. három társaságban - Euroway Networking Kft., TMSI Szoftver Iroda Kft., Cableline Technologies Kft. - rendelkezik tulajdonosi érdekeltségekkel.

A cég középtávú célja, hogy elsősorban akvizíciók révén néhány esztendőn belül egy 50-100 fő közötti, évi 4-5 milliárd forint árbevételű, és 1 milliárd forint körüli EBITDA-val működő céggé váljon.

A társaság jogelődjét, a Gloster Infokommunikációs Kft.-t 2004. január 9-én jegyezték be. A Gloster Infokommunikációs Zrt. 2020. február 1-jével teljeskörű jogutódlással jött létre. A kibocsátó 2020. február 12-én alapítói határozatban döntött arról, hogy a cég működési formáját nyilvánosan működő részvénytársasággá módosítja, ami a részvények Xtendre történő regisztrációjának napján válik hatályossá.

A társaság által 2020. január 31-én kibocsátott 1 millió darab 100 forint névértékű (100 millió forint össznévértékű) törzsrészvény tulajdonosa Szekeres Viktor magánszemély, a társaság igazgatóságának elnöke.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!