Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 0,35 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 0,45 százalékkal, a páneurópai Euro Stoxx 50 pedig 0,37 százalékkal eshet a nyitásban.

A figyelem világszerte a Közel-Keletre irányul, miután Irán csütörtökön lelőtte az amerikai hadsereg egyik drónját a Hormuzi-szoros felett. A befektetők attól tartanak, hogy katonai konfliktus robban ki a térségben.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára enyhén csökken a csütörtöki meredek emelkedés után. Péntek reggel fél nyolckor az augusztusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,19 százalékos mínuszban, 64,33 dolláron, a júliusi szállítású WTI pedig 0,40 százalékos veszteségben, 56,84 dolláron forgott.

Az arany unciánkénti ára 2013 szeptembere óta először átlépte az 1400 dolláros küszöböt annak nyomán, hogy a kilátásba helyezett amerikai kamatcsökkentés gyengítette a dollárt és lefelé nyomta a kötvényhozamokat, aminek hatását tovább erősítette a közel-keleti feszültségek éleződése. A héten 5 százalékkal, az év eleje óta pedig majdnem 10 százalékkal drágult a nemesfém.

Péntek hajnalban az azonnali kereskedésben 1,4 százalékos pluszban, 1406,81 dolláron jegyezték az arany unciáját, de előtte 1410,78 dolláron közel hatéves csúcsra emelkedett az ára. Az amerikai határidős kereskedésben eddigi napi maximumán 1415,40 dolláron forgott az arany augusztusi szállításra.

Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin vegyesen alakult a kereskedés. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,30 százalékkal 524,64 pontra esett pénteken.

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 1,10 százalékos, az ausztráliai S&P/ASX 200 0,67 százalékos, a dél-koreai Kospi 0,45 százalékos mínuszban várta a zárást. A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 0,33 százalékos, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index pedig 1,09 százalékos pluszban, míg a hongkongi Hang Seng 0,50 százalékos veszteségben állt közép-európai idő szerint fél nyolckor. (Csütörtökön a BÉT is esett.)

Csütörtökön enyhe nyereségben zártak a főbb európai tőzsdék. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,28 százalékkal, 7424,44 pontra, a frankfurti DAX-index 0,38 százalékkal, 12 355,39 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,31 százalékkal, 5535,57 pontra nőtt. A páneurópai mutatók közül a Stoxx Europe 600 0,36 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,44 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 0,39 százalékkal kúszott feljebb.


Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!